Vegyes
Ahogy ígértem, a kívánságzenék folytatódnak. No igen. Léteznek el nem hangzott kívánságok, mert talán nincsenek is, és léteznek meg nem ígért ígéretek, talán mert azok sincsenek. Azért aki utoljára hagyja el a tanácstermet, mégis lelhet kis szelet papírosokat, melyeken nincsen is írás, mégis próbálni lehet megfejtésüket. Végtére is mi dolog úgy rohannunk a kavargásban, hogy elfelejtkezünk figyelni másra, s sokszor kusza és elégedetlen, máskor békésen tunya önmagunk áll látásunk fókuszában. Ezért ezeket a cédulákat halmozni kell életünk végéig, hátha a fehér lapok közül előhúzhatunk valami meglepetést, mint most is remélem, bár eléggé eklektikusra sikeredett, kicsi népdal, kicsi rock, kicsi blues, kicsit mind a három.
„A néptánc történetének két fontos történelmi pillanata volt: az egyik, amikor a tánc fölkerült a színpadra, és a másik, amikor a színpadról újra visszakerült a földre. Nem művészetként, hanem azért, hogy tánc maradhasson, mint ahogy szél a szél, eső az eső" (Csoóri Sándor) Nincs ez másképp a népzenével sem, pont a táncházak példáján látni, hogy zene, s tánc kéz a kézben lépegetnek színpadra le, s föl. És ha éppen oly kedve van, hát keveredik a rockzenével. Azt hiszem az egyik legszebb szájharmonika játékot hallottam Ferenczi Györgytől a Csík Zenekar vendégeként. (A vizuális megoldástól - mely egyébként sem a zenekar munkája-, tekintsünk el.)
Ha valaki, akkor Csík János mestere, bárhonnan érkező dallamokat fogadtatni népzenével, és különös tehetséggel választja vendégeit. Mint most is:
Az eredeti változat:
http://www.youtube.com/watch?v=kPW8_9KwVpc
Végezetül még egy kollaborációban előadott dal:
http://www.youtube.com/watch?v=w2raBjDHBkE&feature=related
Fotó: Fűrész Zsolt.
Márkus