Yolla: Az önbizalom ára

Érdekes módon a fizetés után nehezebbnek tűnnek az áruk, pedig évtizedek óta ugyanazokat vásárolja, ugyanabban a kiszerelésben, egyforma időközönként.  Az időmérője a hatkilós mosópor elfogyása, akkor kibontja az új adagot és tudja, hogy eljött a következő nagybevásárlás ideje. Remélte, hogy erre az időpontra végeznek a szervizben a kocsija megjavításával. Két hónappal ezelőtt nekiszorították az autópálya szalagkorlátjának, neki szerencsére semmi baja sem lett, és azt hitte, autója oldalainak horpadását egy hét alatt megszünteti a szerelője, csakhogy más hibák is keletkeztek, amelyekhez a biztonság kedvéért eredeti gyári alkatrészek cseréje szükséges, ami nem egyszerű rutin beszerzést jelent   a tizenöt éves jármű esetében.

Jobb híján munkája során a tömegközlekedést veszi igénybe, míg a háztartással kapcsolatos ügyeit a lakóhelyén,  fővároshoz közeli településen kerékpározással intézi, amely kedvezően hat a fizikai kondíciójára, kellően takarékos, ellenben   magas az időigénye, miután a kisváros szélére épített családi házához  szilárd burkolat nélküli, hosszú, enyhén emelkedő út vezet.  Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a három szatyorral felpakolva felüljön a biciklire, és azzal menjen hazafelé, ameddig bírja szusszal.

Bírnod kell Zsófi, biztatja magát, mert hiába ígérte meg a reggelinél a lányának, Tímeának, hogy megvárja a bevásárlással, azt maga sem gondolta komolyan. A naptárán ott virít a három cím, amelyet üzletkötőként délután fel kell keresnie a fővárosban, ám addig ebédet főz a családnak, mert a velük lakó nyolcvanhat éves  édesapja  pontban tizenkettőkor korgó gyomorral ott ül az ebédlőasztalnál, várja a háromfogásos ebédjét, amihez ragaszkodik, pedig mennyiségét tekintve  egy tányér levesnél alig eszik többet.

Az emelkedőn gyalog megy. A nehéz csomagok miatt lassan halad. Nem lehet panasza az október végi tizennyolc fokos hőmérsékletre.  Egyre jobban rámelegszik a vékony dzsekije. Halántékán gyöngyözik a veríték. Muszáj egy percre megállni, kifújni magát, ha nem akar összeesni a fáradtságtól. Csal az ebéddel, mert nem nagyon lesz ideje főzőcskézni. A tegnapról maradt almakompótot behabarja, az lesz a leves, a két fasírtot megmelegíti, és szép vékonyra szeleteli, süt hozzá egy szem krumplit, desszertnek pedig csokoládét kap a papa.

Újra nekiindul az emelkedőnek. A bicikli legszívesebben visszafelé gurulna.  Zsófi se bánná, ha visszatérhetne élete egy korábbi szakaszába, az építkezése előtti állapotba, sőt,  a telekvásárlást megelőző helyzetbe. Ma már megfogadná a barátnője tanácsát, nem adná el a fővárosi lakását, hogy az árán megvegye a vidéki  építési telket, nem adatná el apjával sem a lakását, hogy legyen induló tőkéje az építkezéshez, és nem kellene hármuknak másfél évig egy házat bérelni, több millió forintért. Elvégre nem lakhattak az építkezés idején a híd  alatt, de még odakerülhetnek.

Ismét pihennie kell legalább egy-két percet. Közben tartania kell a biciklit, az is elég fárasztó.

Megfogadhatta volna a barátnője másik tanácsát is. Amikor a családi ház építése már erősen foglalkoztatta, éppen eladó volt a társasházukban a mellettük lévő öröklakás, amely az övékének a tükörképe volt és ha azt veszi meg hitelre, a bérbeadásából származó bevételéből nevetve kifizethette volna a hitelét. De nem, neki családi ház kellett, hogy bebizonyítsa  gyermeke édesapjának, hogy egyedül is képes családi házat építeni,  kis kertjében úszómedencével,  fűthető garázzsal.

-        Kézcsókom, Zsófika! - lassít mellette kocsijával a szomszéd. - Hazavigyem a csomagjait?

-        Jó napot, szomszéd! Köszönöm, boldogulok magam is!

Miért mondta ezt a hülyeséget? Hiszen nem boldogul, csak kínlódik, így tizenegyre sem ér haza, akkor pedig nem indulhat el  délben dolgozni, és megint kiesik a bevétel, amire rettenetesen nagy szüksége lenne, mert a havi  kilencvenhatezer forintos nyugdíja alig fedezi a rezsit és a megélhetésük egy részét.

Hagyta magát húsz éven át hitegetni, miszerint gyermeke apja elválik  a feleségétől, csak még megvárja, míg a kislánya középiskolás lesz, majd egyetemre jár, utána megbetegedett a neje, és ki emlékszik már rá, mennyi kifogást felsorolt, miközben folyamatosan  lebegtetette a reményt, hogy egyszer együtt élnek egy szép nagy családi házban, közösen nevelik a kislányukat, sőt, még születhet egy kisfiuk is, mert mindig arra vágyott, és még nem késő. Ebből semmi sem lett, a gyerektartást eleinte rapszodikusan fizette, később meg sehogy.

 Végre felér a dombra, innen száz méter a házuk.  Nem túl nagy, de elférnek benne anélkül, hogy zavarnák egymást. A lányával használt terület  a földszinten egy nagy amerikai konyhás nappaliból, fürdőszobából, mosdóból, és az ő hálófülkéjéből  áll, felette a tetőtérben Tímea nagy alapterületű szobája van.  A nappaliból kimehet a hátsó teraszra, onnan nyílik papa rezidenciája, egy komplett kis garzon. 

Madárcsicsergés, csend és jó levegő, kell ennél több? Sajnos, a madárcsicsergésre ismét tavaszig kell várni, addig marad a szánföldek felől érkező  varjak hangos károgása.

Igyekszik minél előbb elpakolni, nem szereti a rendetlenséget. Hiába igyekszik, azért ahhoz is idő kell, pedig legszívesebben azonnal az ebéddel foglalatoskodna. Jó lenne leülni Tímeával egy nagy beszélgetésre, lenne hozzá elég muníció, csakhogy ahhoz mindkettőjüknek egybeeső szabadidő  szükségeltetne, amit nekik nem mér bő kézzel a sors.

Neki a nyugdíj mellett is dolgoznia kell, vezetni a háztartást, ellátni papát. Tímea végre öt év alatt elvégezte a mester szakot és mellékállás helyett főállású munkatárs lett. Úgy beszélték meg, hogy kimegy a lánya külföldre dolgozni, hogy visszavásárolhassák a házukat tizenhét millióért attól a baráti házaspártól, akik a banki árverezésen kikiáltási áron megvették,  azzal, hogy Zsófiék maradjanak benne, nekik nincs szükségük az ingatlanra. Nem véletlen Bartusék részéről ez a nagyvonalú felajánlás, mert  régi ügyfelekként sokat nyertek az általa közvetített pénzügyi befektetéseken, s házért fizetett összeg számukra csak aprópénz. Sohasem gondolta volna, hogy csapdába ejti az építkezéshez felvett  valuta alapú hitel,  és az árfolyamváltozás miatt a kezdő havi százezer forintos törlesztő részlet háromszorosára növekszik, amit képtelen megfizetni.

Egyedülállóként harmincöt évesen  gyermeket vállalni, nevelni, taníttatni, építkezni, mindezt reggeltől estig tartó munka mellett, nagy vállalkozás, amelyhez roppant önbizalom és elszántság kellett, amely sohasem hiányzott Zsófiból, mert tisztában volt azzal, hogy nem számíthat senki anyagi támogatására, a lelkiekkel pedig nem  sokra megy. Konok akarattal ment előre élete dzsungelében, annak tudata nélkül, hogy azt maga generálta. Míg futott a szekér, addig cserélte  a kocsikat, évente kétszer külföldre utaztak, és régi baráti körében dicsekedhetett, milyen sokra vitte.

Feltesz egy kávét, míg elkészül, gyorsan összedobja papa ebédjét. Tulajdonképpen nem is kellene ebédet főznie, hiszen megrendelhetné  házhoz szállítással, és még több ideje jutna a munkájára. Tímea is dolgozik, benn ebédelhet a munkahelyén, az sem drágább, mintha itthon főzőcskéznek, sőt, talán kevesebbe is kerülne.

Kiszámolta, hogy kettejük jövedelméből öt év alatt összegyűjthető a tizenhét millió, legfeljebb kicsit összehúzzák magukat, és a papa nyugdíját is felhasználják, ne álljon ott az öreg bankszámláján, csak azért, hogy azon majd a későbbiekben osztozzon az öccsével, holott ő tartja el az apjukat.

Elkészül az ebéd, amit fintorogva fogyaszt a papa, miközben Zsófi a forró kávéját iszogatja, ahelyett hogy noszogatná, siessen, mert neki hamarosan indulnia kell, és előtte el szeretne mosogatni.

Háromnegyed egykor indul az ingázó vonat, amit éppen csak elér. Lám, annak is megvan a maga előnye, hogy nem kocsival megy, mert ingyen utazik. Meglehet, ha elkészül a kocsija, akkor is a tömegközlekedésnél marad, azzal is megspórol egy tetemes összeget és még vezetnie sem kell. No, így kell ezt csinálni! Kihasználni a lehetőségeket, bízni önmagunkban és az emberekben. Lám, milyen rendes a Bartus házaspár. Üzletfelekből váltak barátokká, és azonnal önként a segítségére siettek, amikor a bank kitűzte a háza árverését. Emiatt Zsófi mérhetetlen hálát érzett irántuk, s eszébe sem jutott, hogy bármiféle írást készítsenek a szóbeli megállapodásukról, mert szavatartó emberek között elegendő azt kézfogással szentesíteni. Így látta azt gyerekkorában a nagyszüleinél, és beleivódott a lelkébe, olyannyira, hogy  hatvanöt évesen is élénken él emlékezetében. A kimondott szónak súlya van, azt bármi áron illik betartani, mert ellenkező esetben a közösség  kiveti magából a megbízhatatlan embert, nem lesz körülötte levegő.

Megint belenyilall  térdébe a fájdalom. A csudába is, neki nincs ideje orvoshoz menni.  Bizonyára csak átmeneti probléma.

A villamoson cseng a mobilja. Bartusné Klárika hívja,  az ötvenes évei elején járó igazi szépasszony, foglalkozását tekintve hites  könyvvizsgáló, hogy meghívja kávézni, találkozzanak  munkaidő után, a szokott helyükön, ott finom süteményt is fogyaszthatnak a forró fekete nedű mellé. Szívesen beszélget Klárikával, akivel  élmény  a trécselés,  mert nem csupán a család ügyes-bajos dolgainak rendezésében járatos, ám a politikában is naprakész. Találó, rövid megjegyzéseivel képes rávilágítani a bonyolult összefüggésekre, s ezzel beszélgető partnerében felmerül a kérdés, vajon ő miért nem látta eddig a fától az erdőt? Feltehetően nem téved nagyot, ha újabb befektetés iránt érdeklődik újdonsült barátnője, ahogyan az negyedévente megtörténik, és nem panaszkodhat, hiszen Bartusné befektetései után  tetemes jutalékot kap. Zsófi fejében kattognak a számok.

Beszürkül az ég. Eső lesz, pedig nem hozott ernyőt, nem akarta cipelni. Hiába, reflexei úgy működnek, mintha kocsival járna.

A kávézó földszintjén nem talál szabad asztalt, ezért felmegy a galériára, ahol az egyetlen vendég. Jobb is lesz itt beszélgetni Klárikával, legalább senki sem hallja, miről beszélnek. Nagyon jó, hogy jelentkezett, mert újabb, reményei szerint jelentős nyereséggel kecsegtető befektetést tud ajánlani neki.

Gyümölcsteát rendel. Illatos páráját mélyen beszívja, kitágulnak az orrcimpái, még a szemét is lehunyja. Megy ez, összegyűlik lassan a pénz, a harmada megvan, még tízmillió hiányzik. Bízott benne, hogy megsegíti a sors és nem kerül az utcára. Csak akarni kell, és minden sikerül. Lám, az élet paradoxona, hogy éppen azoktól származik  jövedelme többsége, akik segítettek rajta! Bátorság kell az élethez! Ezt mondja Tímeának is!

Megérkezik Klárika, elegánsan, parfüm felhőben,  mint mindig. Fecseg, hogy milyen sűrű napja volt, és tíz percig talán még levegőt sem vesz. Akkor is csak azért, mert asztalukhoz jön a pincér felvenni a rendelését. Kávét és süteményt kér, s amint kettesben maradnak, hangnemet vált.

-        Zsófikám, lenne egy kérésem. Angliából jönnek a barátaink, itt töltenek egy hónapot. Szeretném, ha nálad laknának. Gondolom, nem okoz neked gondot átengedni a házadat, legfeljebb addig meghúzzátok magatokat a papánál. Beláthatod, nem küldhetem őket szállodába. Nem probléma, ugye?

Zsófi tüdejében benne reked  levegő.

-        Nem kívánom ingyen! Egy millióval csökkentem az ingatlan visszavásárlási árát. Ne nézz így rám! Nem vagyok jótékonysági intézmény! Két éved van összegyűjteni a pénzt! Sajnálom, de nem várhatok a végtelenségig! Tudom, hogy ügyes vagy és megoldod! Egy hét múlva érkeznek a barátaink.

Szenvtelen, de ellentmondást nem tűrő Klárika hangja. Megdöbbenésében azt sem tudja Zsófi, hogyan keveredik ki a pályaudvarra. Hogyan férnek el hárman harmincegy négyzetméteren?

Az asszony fejében a  gondolat felveszi  a suhanó vonat sebességét. Mit mondana a GPS? Újratervezés! Ez az! Papát leviszi vidékre az öccséhez, Tímeát pedig rábeszéli az ingatlan visszavásárlására. A párjával együtt felvehetik  a CSOK-ot! Hiába tagadja a lánya, hogy nem jár senkivel, ez nem igaz. Egyszerűen nem akarja bemutatni neki a fiatalembert. No, majd felgyorsítja az eseményeket. Nem hagyhatja, hogy az utolsó pillanatban elússzon élete fő műve!

Az állomáson megkeresi a biciklijét és a gyéren kivilágított úton kimerülésig kerekezik hazafelé. A ház előtt ismeretlen autó parkol. Gyomrában milliom apró hangya egyszerre indul útnak, ahogyan azt  zaklatott lelkivilága esetén teszik. Szorít a mellkasa, mintegy előre vetítve a hamarosan bekövetkező váratlan, ámde baljós  eseményt. Legszívesebben visszafordulna, s elmenne, bárhová, csak ne kelljen hazamenni.

Amint belép az ajtón, orrába kúszik a forró sült hús illata. Tímea az terítéssel foglalatoskodik. Éppen a negyedik terítéket helyezi asztalra. Hiszen csak hárman vannak!

-        Szervusz, anya! Időben érkeztél! Nagy meglepetésem van számodra! Mindjárt jön papa is a vőlegényemmel! Régóta szeretnéd megismerni, és ennek most jött el az ideje! Tamás orvos, és a biztonság kedvéért megvizsgálja a papát. A jövő hónapban Dániába költözünk! Ott kapott állást!

Anyjához lép a lány,  átöleli és a fülébe suttogja:

-        Nem lesz baj, anya! Majd küldünk pénzt! Hat hónap múlva pedig nagymama leszel!

Mintha rongyból lenne, hirtelen elgyengül Zsófi lába, körötte induló  ringlispílként forogni kezdenek a falak, majd addig gyorsulnak, mígnem szédülésig egybefolynak a tapéta és a képek színei.  Colostokként összecsuklana, csakhogy Tímea ösztönösen tartja a tehetetlen testet,  nehogy anyja feje nagyot koppanjon a csúszásmentes kerámia lapon.


 

 

A kép forrása