Zsámbék

 

 

 

"Miért van az, hogy a gondtalan vidámság perceiben is egyszerre csak valami különös hangulatváltozás következik: a nevetés még jóformán el sem hagyta az arcot, s az arc - ugyanazok között az emberek között - máris egészen más kifejezésű, vonásait egészen más fény világítja meg? " (Gogol)

 

Zsámbék különleges szabadtéri helyszínei adnak otthont a Zsámbéki Nyári Színház idei programjainak július 5-ével kezdődően. A frissen felújított Zichy-kastély sajátos atmoszférájú, nyitott belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások java részét, de lesz előadás egyes - gasztronómiához köthető - produkciók esetében a város kedvelt éttermeinek szabadtéri területein.  

 

Folytatódik a #kedvesZsámbék! zenés irodalmi felolvasószínház-sorozata Seres Tamás rendezésében, olyan művészekkel, mint Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Vecsei H. Miklós, Borbély Alexandra, Kováts Adél, Csuja Imre, Hajdu Steve, Szilágyi Tibor, Balsai Móni, Wunderlich József, Beck Zoltán többek között, de vendégül látják a zsámbéki színpadon HOBO estjét, Mácsai Pál és Lukács Miklós közös Örkény-estjét, Kamarás Ivánt zenekarával, Kollár-Klemencz Lászlót az Ég az erdő című produkcióval, valamint Grecsó Krisztiánt és Hrutka Róbertet is.

 

„Tekintettel a jelenlegi helyzetre, első sorban kis háttérigényű, de nagyon erős produkciókat terveztünk idén Zsámbékra hozni. A felolvasószínházat, és a zenés irodalmi esteket tapasztalataink szerint tavaly is nagyon szerette a közönségünk, volt olyan este, hogy több, mint 400-an ültek a nézőtéren - a szomszéd faluból kellett székeket kölcsönkérnünk. Nagy öröm, hogy idén már meg tudjuk mutatni a frissen felújított Zichy-kastély csodálatos belső udvarát is a nézőinknek." (Russói Tamás, a Zsámbék-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke)

 

Gondolatok szabadon és nemzetben, csendek; a bátor társak, bátor nők, férfiak, gyerekek- hősök, szembenézés a múlttal és a jövővel, a magyar irodalom nagy harcai, dicsőségei és bukásai; haza és szeretet. Versek és mesék az örömről, a bálról, az álomról és talán picit a 

csalódásról. Boldog pillanatok, öröm-érzések, mulatság, férfiak és nők;  zene és kis elmélyülés; 

súlypontok és csendek.

.... Tudjuk, ezek szavak; ezeken az estéken  megtöltjük tartalommal!

 

A #kedvesZsámbék! előadásai több évszázad irodalmából válogatnak: Tinódi Lantos Sebestyén, Janus Pannonius és Csokonai Vitéz Mihály költeményei békésen megférnek Háy János szövegei mellett, életszagúan megidézve és mába átemelve azt a történelmi korszakot, amely ma is kézzel fogható Zsámbék középkori emlékeiben. Külön estje lesz a Szellemnek és a Szerelemnek, csodálatos versekkel és színészekkel, korszakos zenészekkel.

 

„Mivel a karanténban mindenki amatőr szakács és pék lett, idén válogattam gasztronómiához köthető írásokból is: Karinthy elévülhetetlen és megunhatatlanul szellemes szövegei igazi klasszikus delicatesst, míg kortársaink, Cserna Szabó András, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos és Kiss Ottó inkább egyfajta fine diningot jelenthetnek a közönségnek, ha gasztroul kellene kifejezni." (Seres Tamás, rendező)

 

Az előadásokról bővebb információ és jegyek a http://zsambekiszinhaz.hu/ és a https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/ oldalon, személyesen a zsámbéki Tourinform irodában. Jegyrendelést fogadnak a zsambekinyar.info@gmail.com e-mail címen is.

 

Jegyvásárlási lehetinformációk:

#KedvesZsámbék!  2. évad

 

július 5. (20.00) Szépia Hotel éttermének kertje

kedvesZsámbék! Delikát - gasztrokabaré

Író: Karinthy Frigyes

Előadják: Csákányi Eszter, Elek Ferenc

Zenél és közreműködik: Czutor Zoltán

(vacsorával)

 

július 12. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

a Szellemről 

Szerzőink: Pilinszky János, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Nádasdy Kálmán, Karinthy Frigyes

Előadják: Vecsei H. Miklós, Borbély Alexandra, Hajdu Steve

Zenél és közreműködik: Beck Zoltán

 

július 18. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

középkori #kedvesZsámbék!  

Szerzőink: Tinódi, Jannus Pannónius, Háy János, Csokonai /

Előadják: Szilágyi Tibor, Csuja Imre, Balsai Móni

Zenél és közreműködik: Lovasi András

 

július 24. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

a Szerelemről 

Szerzőink: József Attila, Tóth Árpád, Áprily Lajos, Arany János

Előadják: Fekete Ernő, Wunderlich József, Kováts Adél

Zenél és közreműködik: Lotfi Begi

 

augusztus 14. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

az Ételekről, a borokról, a gasztronómiáról 

Szerzőink: Cserna Szabó András, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Kiss Ottó

Előadják: Trill Zsolt, Csákányi Eszter, Vecsei H. Miklós

Zenél és közreműködik: Járai Márk

 

augusztus 9. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

Szívárnyék - Pilinszky János két hangon

Előadják: Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs 

 

július 10. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

Libikóka

Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi pódiumestje

 

július 19. (20.00) Matyi Kultúrbisztró

Beszélgetés Háy Jánossal Háy Jánossal

(vacsorával)

 

július 26. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

Az élet értelme - Egypercesek száz percben

Mácsai Pál és Lukács Miklós estje


augusztus 16. (20.00) Zichy-kastély szabadtéri színpad

Ég az erdő

Kollár-Klemencz Zenekar


augusztus 23. (19.00) Matyi Kultúrbisztró

Egy fess pesti este

Kamarás Iván és zenekara

(vacsorával)


szeptember 2. (19.00) Romtemplom

Hobo: Halj meg és nagy leszel

 Gasztronómiai utazás Karinthy koponyája körül Zsámbékon

A Zsámbéki Nyári Színház sorozatában idén három rendhagyó gasztronómiai színházi este szerepel, rögtön az elsőn, most vasárnap, július 5-én Karinthy szövegeiből válogatott a rendező, Seres Tamás. A Szépia Hotel kertjében felállított szabadtéri színpadon Csákányi Eszter és Elek Ferenc kelti életre a halhatatlan szerző szövegeit humorral és a felolvasószínház adta könnyedséggel, közvetlenséggel, mindehhez Czutor Zoltán muzsikál gitáron, a tőle megszokott szeretettel. Az étterem séfje, Kozma István az előadáshoz Karinthy-menüt álmodott meg, hozzá illő borokkal. Ezzel a békebeli estével indítjuk útjára - némi ünnepi koccintás kíséretében- a zsámbéki színházi sorozatot, amelynek további estéire majd javarészt a frissen felújított Zichy-kastély szabadtéri színpadán kerül sor, a két további gasztroestre pedig a Matyi Kultúrbisztróban.

Karinthy szerint „a kabaréjelenet különleges kis műfajocska, amely örökérvényűen fejezi ki az életet. Egy "cseppecske dráma" csupán, de dráma, mert bármennyire mulatságos, sőt röhögtető, komolyan kell venni. S ha komolyan vesszük, nem is kell okvetlenül kapcsolatban lennie a napi eseményekkel.

Alapanyagok: Szerelem, pénz, bank, ágy, feleség, szerető

Jelenetek, kuplék, humoreszkek és persze jófajta borok a századforduló fogásai közé.

Az Étlap mai, a fogások frissek, a poénok 100 évesek. Csak éppen pont olyanok, mintha ma születtek volna... Ha nem hiszi, járjon utána!

„Mivel a karanténban mindenki amatőr szakács és pék lett, idén válogattam gasztronómiához köthető írásokból is: Karinthy elévülhetetlen és megunhatatlanul szellemes szövegei igazi klasszikus delicatesst, míg kortársaink, Cserna Szabó András, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos és Kiss Ottó inkább egyfajta fine diningot jelenthetnek a közönségnek, ha gasztroul kellene kifejezni." (Seres Tamás, rendező)

 

A program megvalósítását támogatta: EMMI, Bethlen Gábor Alap

Az előadásokról bővebb információ és jegyek a http://zsambekiszinhaz.hu/ és a https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/ oldalon, személyesen a zsámbéki Tourinform irodában. Jegyrendelést fogadnak a zsambekinyar.info@gmail.com e-mail címen is.

 

KedvesZsámbék! Delikát - gasztrokabaré

író: Karinthy Frigyes
szereplők: Csákányi Eszter, Elek Ferenc, gitár: Czutor Zoltán
séf: Kozma István, rendező: Seres Tamás

2020. július 5. (vasárnap) 20.00 óra Szépia Bio és Art Hotel kertje

Jegyek, melyek tartalmazzák a belépőjegyet és a vacsoramenüt is egy pohár borral: 9900 Ft

Jegyvásárlás itt: https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/program/kedveszsambek-delikat-gasztrokabare-117368/672187

jegyrendelés: info@zsambekiszinhaz.hu

és személyesen a zsámbéki Tourinform Irodában (Tel: 23-342-318; 30-649-8899; 30-243-6531)