Édesanyja halála megváltoztatta Galambos Dorinát

 

 

 

Az énekesnő az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában vallott élete legnehezebb próbatételéről.

 

Koltay Anna zenés portréműsorában ezúttal a több formációból ismert Galambos Dorina vendégeskedett, aki izgalmas zenei projektjei mellett túláradó pozitív életszemléletéről is ismert. Az énekes-dalszerző egy családi tragédia miatt hamar megtanulta, túl rövid az élet ahhoz, hogy szomorúsággal teljen: éppen az érettségire készült, amikor karácsony előtt megtudta, hogy édesanyja gyógyíthatatlan beteg.

 

„Egyszer csak közölték, hogy körülbelül két hete van hátra. Mindenki megszeppent, kivéve anyut, aki az utolsó idejét azzal töltötte, hogy mindent átadjon nekünk, hogyan kell háztartást vezetni, lejegyeztük a kedvenc recepteket. Szerencsénk volt, mert pár közös hónap jutott még nekünk, eljutottunk együtt a következő évben a Balatonra. Próbáltunk minden percet kiélvezni. Fájdalmas lecke volt arra, hogy belássam, annyira rövid az élet, hogy mégiscsak azzal kell tölteni, ami boldoggá tesz" - fogalmazott az M2 Petőfi TV vendégeként Galambos Dorina. Noha ő az élet szeretetét tanulta meg a veszteség által, húga nem volt ilyen szerencsés, depressziós lett, ezért attól tartott, hogy egy rossz pillanatban akár őt is elveszítheti. Szerencsére nem így lett, mára jól van és a viszonyuk is rendeződött.

 

Galambos Dorina jövőbeli terveiről csak szűkszavúan mesélt, egyelőre élvezi a szabadságot, amit 15 éves párkapcsolata lezárása után megkapott. Rengeteg zenei terve van, amit szeretne megvalósítani, de a családalapítás egyelőre nem foglalkoztatja.

 

„Nem vagyok magányos. Öntörvényű ember vagyok, akkor érzem jól magam, ha kötöttségek nélkül élhetek. Nem vagyok olyan típus, aki azon gondolkozik, mikor lesz már gyereke" - tette hozzá az énekesnő, aki jelenleg a szakmai kiteljesedését helyezte élete középpontjába. A teljes beszélgetés újranézhető az M2 Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig a Magas és Mély korábbi adásai is elérhetők.

 

 

A Magas és Mély következő adásának vendége: Nagy Feró.

 

 

Magas és Mély - Koltay Anna zenés portréműsora péntek esténként, 20:40-től az M2 Petőfi TV-ben, ismétlés szerdáról csütörtökre virradóra, éjféltől a Petőfi Rádióban!

 

 

Legolvasottabb cikkek