Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket és az utat önmagunkhoz?

Dr. Szántó Szilvia Túlélésből kitűnő című könyve sok fiatalnak segít rendbe tenni az életét

Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny Magyarországon

Nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyét a Filharmónia Magyarország 2021. szeptember 12-19. között rendezi Budapesten, a Zeneakadémián

Kiderült, hogy mit olvasnak a magyarok

Könyvtérképükre több mint tízezren töltötték fel kedvenc könyveiket, így kiderült, mit olvasnak legszívesebben a magyar olvasók

Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Jonasson új könyvében folytatódik a százegy éves ember fergeteges története

Újrakezdésre készülődve

A Bookline novemberi sikerlistája arról tanúskodik, hogy az emberek továbbra is kiemelkedő figyelmet fordítanak önmaguk megismerésére.

A véletlennek megélt valóság

A Véletlen könyv komolyan elgondolkodtat az életünk és a körülöttünk lévő világ működésén

BUDAPEST HEARTS

fotóalbum Bellibro Kiadó

Térképre a kedvenc könyvekkel

Az országos kampány végén az is kiderül, hogy melyik könyvet tették fel a legtöbben személyes könyvespolcukra, vagyis fény derül arra is, hogy mi Magyarország legkedvesebb olvasmánya

Legolvasottabb cikkek