Answer: Források tudója 3/2

De aztat tudja, sok méter sok pénz ám...

 

Források tudója 3/2

 

Eljött a nagy nap.

És hogy élt a mester, mi sem bizonyította jobban, mint reggel hétkor a kapum előtt felhangzó dudaszó, amelyet ismeretlen eredetű teherfurgonja adott.

Kikászálódott az ülésről, nagyot intett felém jókora kézfejével, majd elindult a lépcsőn lefelé. Félúton hirtelen elkomorodott, megfordult, és visszament az autóhoz. Egy darabig kotorászott az ülés alatt, aztán biztosan megtalálta, amit keresett, mert széles mosollyal, kis termetéhez képest szokatlan fürgeséggel, kettesével szedve a fokokat, rövidesen előttem termett.

 - A műszer uram, a műszer - emelt fel két sarokra hajlított rézpálcát. - E nélkül furkálhatnék, mint egy cickány, nem vóna támpont. Jelzi a vizet!

Műszer? Ha az, hát az, nem fogok akadékoskodni, pedig én mindössze két drótdarabnak néztem.

 - Van-e elképzelés, hun legyék a kút? - tette fel a húszforintos kérdést.

Sapkája simlivel hátra, amolyan kamasz benyomását keltve.

 - Ahol a víz van, Bibóza úr! - adtam meg az egyszerűnek tűnő választ.

 - Hihihi, ez jó - nevetett tátott szájjal, amiből tisztán látszott. hogy jónéhány fognak híján van szegény. - Víz sok helyen lehet! De mégis, no?

Megmutattam a helyet a szilvafák között, mire bólintott.

Kezébe fogta a két pálcikát, amelyek összezárt ujjai közül egyenesen előremeredtek, majd - nekem úgy tűnt - teljesen átszellemült. Szemét becsukta, tétova lépésekkel elindult a telken fel és alá. Aggódni kezdtem, még a végén felbukik a szorgos vakondjaim hajnalban kialakított turásaiban, de nem. Megállt, éppen az általam óhajtott helyen, fejével intett, lépjek közelebb.

 - Látja? - kérdezte, állával a pálcák felé bökve.

 - Mit? - néztem rá a tudatlanok tekintetével.

 - Jaj, mán... hát összeérnek! Negatív és pozitív földenergia van itten, vagyis vízeret talált a műszer. Micsoda mázlija van magának!

Tényleg, a két drótszál keresztben állt. És éppen ott, a legjobb hely fölött. Szerencsésnek éreztem magam!

 - Maga mostan azt hiszi, ez hókuszpókusz, igaz-e? Na, gyüjjön próbálja meg! Sétáljon velük, oszt magának is mutatni fog, meglássa!

Tiltakozásom ellenére a kezembe nyomta a pálcikákat.

 - A kert végéből induljon, Baba!

Jól nézek ki! Már én is baba vagyok, pedig milyen régen volt az, hajjaj...

Mit volt mit tenni, elindultam a rézsün lefelé, majd a kerítéstől vissza, immár magam előtt tartva a „műszert". Alig léptem egyet, a két pálcika egymásnak fordult. Visszabillentettem őket, újabb pár lépés, és a két réz már megint egymáson. Amíg az általam kiszemelt helyig elértem, ez megtörtént egy néhányszor.

 - Nekem mindig összeér - vetettem fel a mesternek, de azonnal rájöttem, nem volt szerencsés a megjegyzés.

 - Igen - mondta szemrehányóan -, mer' magában dúlnak az összekuszáló energiák. Adja ide, ez nem avatatlan kezekbe való - vetette oda úgy, mintha én ragaszkodtam volna az ötlethez.

Megállapodtunk az árban és örömmel láttam, hogy végre munkába fog.

Valami keringőfélét fütyörészett meglehetősen fals hangzással. Előkerült a segédje is, lecipelték az oszlopokat, csöveket, meg minden mást, rövidesen az egész környezet a Cséry-telepre kezdett hasonlítani. Felállították az állványt, hogy megkezdődjön a Dallas című filmből ismert fúrás, igaz nem olaj, hanem H2O ügyben, és talán valamivel egyszerűbb módszerekkel, ami az általam korábban a „kettesben" látottakhoz képest mit sem változott.

 - Azér' itt más a leányzó fekvése, mint Vili bácsinál volt - konstatálta megelégedéssel két forgás között a minden vizek tudója. - Nincs kő, csak homok, pedig már agyagnak kőne jönnie. Guszti, hozd a vastagabbat! - adott utasítást segítőjének. - Leménk azzal a csővel...

Legalább megtudtam, hogy a Baba mellett mi is a becsületes neve a tetováltnak, aki rögvest ugrott a főnök parancsára.

Bibóza leszállt a körhintáról.

 - Amúgy - köpött ki oldalra -, milyen mély legyék a kút?

Most engem kérdez?

Kikívánkozott belőlem a válasz, olyan, ahol sok a víz, de tanulva az előbbiekből inkább visszakérdeztem:

 - Maga mit javasol, mester?

Pár másodpercig nézett rám, aztán mintha fohászkodna, fejét az ég felé fordította. Bámult felfelé egy rövid ideig, majd lassan, nagyon lassan visszatért a földi létbe.

 - Ahogy a helyzet kívánja, de aztat tudja, a sok méter, sok pénz ám! Én átfúrok Vietnamba is, de azt meg köll fizetni.

Ezzel meg mit akar?

Ránéztem a sapkájára, rajta a szlogen ugyanaz: Ne kérdezz semmit!

Jó. Csak ennyit mondtam:

 - Lényeg, hogy elég vizem legyen!

Bólintott, és visszamászott a fúrómesteri „székbe".

Már eltelt dél, amikor ujjongásba fogott.

 - Második réteg, itten már folydogál valami, aztat hiszem. Hol is az első fúradék, Baba?

Elindultak a kert végéhez, ahova segédje a kifúrt földet letalicskázta.

Izgatott a dolog, így utánuk mentem.

 - Hatvan centi a termő, aztán homok, de ez itt már agyag - elemezte a hengeres alakú kifúrt földet Bibóza. - Nézd csak, egy drótkukac... Fogalma sincs milyen az, igaz?

A kérdés nekem szólt.

Megráztam a fejem, bár nem tudtam magamban eldönteni, milyen szerepe lehet a vízháztartás feltárásában egy általam ismeretlen gyűrűs féregnek.

 - Azért hívják így, mert amerre hajlítom, úgy marad, mint egy drót. Lássa? Ezek a mini kígyók a víz határáig is lefúrnak. Mint egy lábatlan kútfúró, hihihi...

Nézegetni kezdte a saját lábát pár másodpercig, majd így folytatta:

 - Egyszóval jó jel, a' már biztos.

Drótkukac. Miket tud meg az ember, ha sokáig él!

Binóza fejben osztott, szorzott, majd megállapította, hogy legalább kétszer ilyen mélyre kell eljutni a biztos siker reményében.

Dolgozott egy sort, aztán ránézett az órájára és ebédidőt jelentett. Hazamegy, közölte, várja a marhapörkölt. Embere maradt, beült az árnyékba, egyik kezében kenyér, másikban kolbász.

 - Guszti úr, aztán sok-e a munka? - próbáltam beszédbe elegyedni az atlétatrikóssal, aki átszellemülten rágott.

 - Na, na... - mondta tele szájjal.

 - Innen is mennek tovább, ugye?

 - Ja... - válaszolta szószátyár módon, és kidülledt szemmel ismét harapott egyet a kolbászból.

Akkor ezt megbeszéltük - gondoltam magamban, azzal bementem a házba, hogy én is elköltsem a saját ebédemet.

Az étkezést követően kicsit ledőltem, közben elnyomott az álom. Amikor felébredtem, majd fél ötöt mutatott a faliórám, odakinn pedig szokatlan csendesség honolt. Kimentem körülnézni, a mester és embere sehol. Aztán valami zizegés féle zajt hallottam, a kamra mögül jött a hang. Amikor elindultam a fülem után, megnézni mi lehet, láttam, hogy Guszti horkol az árnyékban.

De hol van Bibóza?

Rövidesen egy kerékpáros érkezett a kapu elé. A kútfúró lenne?

Hiszen a furgonján ment el...

 

Első rész

Folytatása következik. (aug. 13-án)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#6. 2014. augusztus 14. 21:28
Úgy érzem, ennek nem lesz jó vége, mindenesetre alaposan megnevettettél. :-))))
Answer
#5. 2014. augusztus 11. 20:51
Az nehezen történhetett volna, kedves Mara, mert a fúrt kút legfeljebb húsz centis átmérőjű lehet.
Más gond lesz...
De majd a következő részben...
Ölellek szeretettel: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2014. augusztus 11. 17:00
Mara
#4. 2014. augusztus 11. 17:00
Kedves Answer!
Várom a folytatást.
Remélem nem omlott be a kút, és temette maga alá a kútásót.
Szeretettel gratulálok és ölellek: Mara
Answer
#3. 2014. augusztus 11. 14:47
Akkor ismerősek a körülmények!
Köszönöm, hogy olvastál!
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2014. augusztus 11. 12:33
Juhász Kató
#2. 2014. augusztus 11. 12:33
Két ásott,és egy fúrt kúton vagyok túl, ezért igen nagyra értékelem ezt az írást.
Ami a legjobban tetszett, a vakondokért való aggódás.
Érdeklődéssel várom a folytatást.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!