Answer: KTSZ-telenségek 1.

Történetek a 70-es évekből, avagy egy kistermelő egység vidám epizódjai. Bolondok képtára után Tóth Balázsnak ajánlom.

 

KTSZ-telenségek

 

Előszó

 

Úgy gondolom az elkövetkező novellasorozat címe némi magyarázatra szorul.

A fiatalabbak kedvéért tehát, a KTSZ: Kisipari Termelő Szövetkezet rövidítése, vagyis egy mozaikszó.

Nevezett társulatok a szocializmus éveinek elején jöttek létre, gazdasági, kereskedelmi célzattal, a szektorok melléktermékeként, nagy átlagban kényszerűségből.

Olyan kisiparosok alkották, akik ezzel a felállással remélték átmenteni magukat a teljes államosítás alól, ami bizony mindennapos volt az ötvenes években.

Egy-egy ilyen egység gyűjtötte, szinte magához vonzotta az extrém, fura figurákat, akik a jobb kereseti lehetőség miatt, esetleg a nagyobb szabadosság okán, alkalmazottként verték el a nap akkori kilencórás munkaidejét így, vagy úgy.

Magam is e közösségben dolgoztam néhány évet, és őszintén szólva életem talán legvidámabb időszakát töltöttem ott, ezért aztán örömmel idézem fel az egyes történeteket.

Olvasztótégely volt a maga színeivel, kavalkádjával, leképezve adott mintát a 70-es évekről.

Nos, erről próbálok képet adni Önöknek a következő epizódokban.

A történetek színhelye Budapest, VIII-ik kerület egyik mellékutcája. Közelebbről egyemeletes bérház földszintje, itt voltak találhatóak az X.Y. szövetkezet műhelyei.

A felette lévő emeleten lakások helyezkedtek el.

Tehát lenn a műhely, fenn a padlás, akarom mondani a lakók. Íme, már adott is az antagonisztikus ellentét.

Zaj, por és minden egyéb a földszinten, ahogy egy termelő egységnél ez mindennapos.

Családi élet odafenn, már ha napközben élhetőnek nevezhető. Sűrűn alakultak ki veszekedések, viták, és ami ezzel járt.

Hat lakás, kontra huszonegynéhány fős vasas műhely.

A munkavégzés helye a valamikori lakószobákból lett kialakítva, melyeket később egybenyitottak, telezsúfolva szerszámgépekkel, munkapadokkal.

Az epizódokban résztvevők nevét személyi okokból megváltoztattam.

Miért választottam az esz-telenségek jelzőt a címben szereplő utótagnak?

Döntse el a kedves Olvasó!

 

 

Foltos Laci (Bika)

 

Ő volt a részleg vezetője.

Hatalmas, kisportolt testű, levitézlett cselgáncsbajnok, harminc év körüli, akár egy Herkules.                                                                

Csak jellemző a fizikumára, elmondása szerint 120 kg-os súlyzóval szokott fekve edzeni, s egy éjjel a pincéjében akár 18-20 tonnát is megemelt(!)

Nyáron, ha ment az utcán, mondjuk például fagyit nyalt, amit persze rövid ujjú pólóban tett (naná), mindenki a bicepszét bámulta. Nem is csoda, minimum 46-os karja volt.

Rövid haj, apró elálló fülek, kis mandulavágású, fürkésző szemek.

Ez ő.

A legnagyobb méretű munkásruhát hordta, valahogy inget nem akaródzott alávennie.

Lábán közönséges dolgozói bakancs, amelyben ismeretlen okból sohasem volt fűző.

A fején egészen kisméretű svájcisapkát viselt, amelyet teljesen behúzott, amitől a fülei csaknem merőlegesen kétfelé álltak. A fejfedő "villámhárítójára" egy lyukas kétfilléres volt felfűzve, akkoriban ez volt a proletárdivat.

Ruhája, egész megjelenése olyan  benyomást keltett, mint egy óriás, kinőtt gyermekruhában.

Így festett a külseje.

Amúgy?

Először is rengeteget evett, legalább négyszer annyit, mint más normális ember, ami nem csoda egy ekkora testhez képest.

Néha idegesítően tagoltan, máskor szinte érthetetlenül hadarva beszélt, mondandója közben többször is csücsörített, akár egy majom, és a sapkáját hegyesre lapítva előrehúzta.

Mondhatni, inkább hasonlított egy segédmunkáshoz, mint vezetőhöz.

Szinte mindenkit "Szuperom"-nak hívott, tette ezt azért, mert a nevek megjegyzésével általában hadilábon állt, és ezt találta kézenfekvőnek.

Felfelé már-már nevetségesen megalázkodó volt. Például azonnal vigyázzállásba vágta magát, ha valamelyik főnöke telefonon felhívta. Bármilyen utasítást gondolkodás nélkül végrehajtott, nem tűrte az ellentmondást.

Méltán kapta a "Bika" gúnynevet, a munkát a maga nyelvén csak "bikázásnak" nevezte.

Jóindulatú izomköteg, aki nem igazán buta, inkább csak korlátolt.

 

 

1. Porszívó

 

Aki járt már termelői műhelyben, az tudja, aki nem, annak elmondom, az iroda, amely a dolgozók irányítására szolgált, általában üveges kialakításúnak készült.

Ennek oka, hogy az egység vezetője mindent lásson, ellenőrizhessen, ami odakinn történik.

A minden alatt szó szerint mindent kell érteni, ki, mikor, hová megy, kivel beszélget és mennyit, hány percig reggelizik, meddig időzik a vécén, és a többi.

Igen ám, de ennek a mi esetünkben volt egy szépséghibája, nevezetesen az üvegkalitka kilátását két pilléroszlop erősen akadályozta. Na már most, ez nem maradhatott így, hiszen ki tudhatja, hogy azok a fránya dolgozók vajon mennyi időt töltenek dumálással, lógással és más haszontalan cselekvéssel.

Mivel az oszlopok elbontása szóba sem jöhetett, hiszen az az emeleti födém esetleges leszakadásával járt volna, más megoldást kellett találni a jobb áttekinthetőség érdekében.

A Bikát nem kellett félteni, mindig volt valami a tarsolyában.

Hamarosan meg is fogalmazódott benne, az ellenőrzést ki kell telepíteni a műhelybe!

Na, de egy íróasztalt a melósok közé? De miért is ne?

Ráadásul a főnökben tudatosult, hogy a két műhelyrész sűrűn összejár pofázni, és csak lógnak, csak lógnak egyfolytában!

Tehát egy megoldás maradt, a helyszínen figyelni és kiszűrni a termelést hátráltató tevékenységeket.

Így aztán Foltos felemelte az íróasztalt, ami mellesleg minimum száz kilót nyomott, és becincálta a két műhely közötti átjáró közé, ezzel megakadályozván a számára indokolatlan jövés-menést.

Ki is települt annak rendje és módja szerint aktástól, telefonostól, székestől, mindenestül az asztal mögé, majd radarszerű kukkolásba kezdett.

Láttak már hangyabolyt, ha eltorlaszolják a közlekedő útjukat?

Valami ilyesmi történt itt is. A fiúk hamarosan rájöttek, hogy ez az „óriáshangya" elállja a „járatot", így aztán hogyan lehet például megbeszélni a másik területen dolgozó kollégákkal a tegnapi meccs eredményét?

Persze, nem kellett félteni szeretett kollégáimat, rögtön azon kezdtek meditálni, hogyan lehetne eltéríteni ettől az eszement szándékától a főnököt.

Nem messze az átjáró ajtótól volt egy állványos köszörűgép, majd taligakeréknyi köszörűkővel. Az egyik esztergályos kitalálta, le kell húzni a korongot egy gyémántlehúzóval, ez a megoldás.

Azt gondolom, sokaknak ki kell fejtenem mi fán terem az a lehúzás.

A folyamatos használattól szabálytalan kerületűvé vált köszörűkövet időnként fel kell szabályozni, azaz forgás közben nyeles gyémántlehúzóval kiegyenlíteni. A levált köszörűszemcséktől rendkívül sok por keletkezik, már ha nincs a gép felett mesterséges elszívó berendezés.

Nem volt.

Az ötletgazda neki is állt a műveletnek, melynek következtében mindkét helyiségben pár percen belül derékmagasságon felül semmit nem lehetett látni, mindent elöntött a ködszerű kvarcpor.

Idővel lassan kezdtek kirajzolódni Foltos körvonalai, aki tántoríthatatlanul ült az asztalánál, immár, mint egy homokember.

Egyszer csak felpattant, és a következőket üvöltötte:

 - Azt hiszitek, árt nekem a por? Hát ide nézzetek!

Azzal széles ívben odavágódott a ködöt kilövellő köszörűgép elé. Amennyire csak tudta, kitátotta a száját, közben mint egy porszívó, gurgulázó hangokat hallatva elkezdte magába szívni a szálló szemcséket.

Döbbent csend következett, de nem sokáig.

 - Szilikózis, szilikózis! - kiabált az egyik melós, mire a többiek a hasukat fogva röhögtek hozzá.

Persze a dolog hamar abbamaradt, a Bika ugyanis rájött, hogy ezzel nem sokra megy, vissza is költözött az irodába, és többé hasonló dologgal nem kísérletezett.

 

 

Folyt. köv...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#6. 2015. május 30. 08:47
Így már minden érthető. Köszi az infót!
Balázs
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. május 25. 17:18
Answer
#5. 2015. május 27. 16:03
Drága Mara!
Gyere vissza, jön a második is...
Ölellek szeretettel: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2015. május 25. 21:20
Mara
#4. 2015. május 25. 21:20
Szia drága Answer!

Majd még visszajövök az írásodhoz, mert mára már eleget szörföztem az interneten, de az első rész után is nagy elismeréssel ölellek: Mara
Answer
#3. 2015. május 25. 17:18
Balázskám, örülök, hogy tetszik!
Lesz jónéhány epizód és nem csak vele, amit a figyelmedbe ajánlok!
Foltos László = Bika, ahogy a személyét ismertető részben le is írtam.
Ölellek
Answer
Balage
#2. 2015. május 25. 11:00
Nagyon bejött. Imádtam a Bolondok képtárát is :D
Egyetlen kérdésem lenne. Az alábbi mondatban ki az a Foltos? (Nem Bika akart lenni?)
"Így aztán Foltos felemelte az íróasztalt..."

Már várom a folytatást ;o)
Balázs
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek