Answer: Lélek köve

Ez az írásom a 2015-ös, költészet napjára kiírt Szép szó országos novella pályázaton második helyezést ért el. A képen a Rákosmente tévével készült interjú látható.

 

 Róna J. László

   Lélek köve

 

   Tucatnyi veréb szinte egyszerre érkezett a hámló vakolatú épület mellett álló, féloldalas koronájú, öreg fára. Csivitelésük messze elhallatszott a késődélután nyárnyújtózó melegében. Az alacsonyan járó nap vöröses sugarai bekéredzkedtek a műterem résnyire nyitva lévő ablaktáblái között. Vonalakat rajzoltak az összevisszaságban álló kész és félkész alkotások fazonján. Csíkok, mint egy árnyjáték jelenetei, lassan húzódtak feljebb és feljebb az egyik büszkén előretekintő férfialak arcán, fejét díszítő sisakon, végül a mennyezet sarkában állapodtak meg kis időre, hogy azután végképp eltűnjenek.

Az üvegtetejű csarnok közepén ott állott egy jókora kőtömb, mintegy azt várva, mikor hatol testébe a véső, hogy alakot ölthessen.

   Igor pár nappal ezelőtt választotta ki a kőkertben, ahogyan a szobrászok hívták alapanyaguk lelőhelyét. Hosszan átadva képzeletének a döntés jogarát, nézte, bámulta a márványt. Nem volt fényes annak egyetlen pontja sem, kitörték ősi helyéről, hogy erővel idehozzák társai közé. Éles kiszögeléseiről időnként megcseppentek a nemrég leszakadt égi áldás visszamaradt könnyei. Méltóságteljesen hevert a kert egyik távoli zugában a maga sok száz kilójával.

A szobrász háromszor is körbejárt, keresve azt, amiben álmot lát.

Így mondta, álmot.

Számára az istenadta tehetség felkínálta, képes legyen beleképzelni a kőbe alkotását. Körözött a márvány körül, aztán tovább ment, de mindig visszahúzta a lába. Már az első pillanatban, amikor meglátta, tudta, hogy ez kell neki. Ott benn a fejében, akár egy kirakós játék, apró szilánkokból körvonalazódott, mit is ad a forma. Amikor belépett a kősokaság közé, határozott igénnyel érkezett a város megrendelése alapján, miszerint a közelmúltban elhunyt neves író leendő szobrához keresett anyagot. Amint azonban észrevette a fehér csodát, úgy kiszállt a fejéből miért is jött valójában, mint amikor az üvegből kihúzzák a dugót, s gyorsütemben folyik a szabadba a lé.

Döntött.

Ráalkudott a kőre, de a nála lévő pénzből csak az előlegre futotta.

Másnap aztán kiszállították műterméhez a monstrumot, és a darus teherfurgon gémje, imbolyogva, nyöszörögve emelte a számára kijelölt helyre.

   Az árnyakat végképp felitta a fal, átvette az uralmat a félhomály.

Már vagy két órája a márvány előtt ült, és a lebukó nap fényénél néma beszélgetésben állt vele. Tapogatta, látta magában az alakot, az arcot, látott mindent.

Érezte, nem tud tovább várni, most azonnal hozzá kell kezdenie. Ehhez hasonló alkotási vágy csak nagyon ritkán kerítette hatalmába. Akár a hegymászó, aki a csúcs meghódítására tör. Felkapcsolta a lámpákat, kezébe vette szerszámait és nekilátott. Egészen reggelig véste a követ, annyira dolgozott, hogy a vésőt tartó, görcsben álló kezéből szinte kiejtette a végén az acélt.

Pihent egy keveset, majd újból folytatta.

Így ment ez csaknem három héten át, közben alig evett, keveset aludt, beesett, karikás szemei égtek az éjjel-nappal tartó szakadatlan munkától. A külvilág történései nem hatoltak a tudatáig, mígnem végül az egyik hajnalon elkészült.

Esett odakünn, a vízcseppek végiggördültek a felülvilágító ablakokon, és versenyt futva csorogtak le az oldalsó üvegtáblákon, egészen a földig.

Csend volt, csak az eső neszezett.

Kihúzta az asztal alól a kerek zongoraszéket, ráült, meggyújtotta pipáját, majd lekönyökölt az asztal lapjára. Ahogy nézte a derengésben az alkotást, átfutott rajta a megelégedés. Érezte a mérhetetlen fáradságot, amely nagyokat harapott a végletekig kimerült testéből. Ilyen intenzitással egyhuzamban még sohasem dolgozott, de a belső erő önkéntelenül is mozgatta a testét, kivetítve elméjének akaratát kezeibe, mindenébe, ami az alkotáshoz cxsak kellett. Figyelte művét, miközben az éppen távozó vihar fel-felvillanó égi nyilainak villódzásai végigfutottak az elkészült szobor alakján.

Gyönyörű fiatal lányt látott, a saját keze munkáját.

A szobor kissé előrehajló testtartásban állt, vékony, karcsú ujjai mintha mutatni akarnának valamit. Nemes vonású arcán enyhe mosolyt lehetett felfedezni, hosszú, hullámos haja kétoldalt a vállára omlott. A kifogástalan, mezítelen, karcsú test tovább emelte a megmintázott leány szépségét.

Ahogy nézte, lassan becsukódott a szeme, lehajtotta a fejét az asztalra és elaludt.

Sokat aludt, testét átadta a pihenésnek. Mikor feleszmélt, rájött, hogy már majdnem beesteledett. Időközben az eső jónéhány településsel arrébb tette át székhelyét, a lemenő vörös napgolyó még kilőtt néhány erőtlen sugárnyilat az ablaktáblákon át, bronzszínűre festve a készülődő szürkületet.

A fehér márványtest is kis időre óarannyá lett, és ő megállapította, hogy így még elragadóbb a mosolya.

Kezdettől nem értette, honnan a lány mivolta, hiszen soha nem látott hasonló arcot azelőtt. Felsejlett benne, talán mégis létezik a lelkek vándorlása, s ha ez igaz, bizonyára a régebbi életéből való ez a csodálatra méltó valaki, aki hideg márványból elkészülten itt áll előtte.

Teljesen bealkonyodott. Felkapcsolta a villanyt, és összetakarította a törmeléket a szobor körül. Akár a hintőpor, ha beletüsszentenek, szálltak a parányi fehéres szemcsék körülötte. Mikor végzett, egy finom, puha gyolcsdarabbal aprólékosan végigtörölgette művét. Megérintette a kinyújtott, fényesre csiszolt, finom mívű kezet, bár az hűvös volt, ő mégis forróságot érzett.

   Teltek a napok, hetek, a hónapok, minden idejét a műteremben töltötte, de nem dolgozott. Naphosszat csak ült a szobor előtt.

Aztán egyszerre ráébredt, mindent elsöprő lángolással beleszeretett a művébe.

Polírozta, simogatta, olykor beszélt hozzá.

Nagy nehézségek árán lecipelte az ágyát az emeleti hálóból, mert aludni is csak a kőlány mellett volt képes.

Órákig nézte a mennyei arcot, fogta a kezét, hozzásimult. Ilyenkor lebegett az énje, úgy érezte szárnyalnak légiesen a szerelem csodafátylán, fel egészen a szikrázó égig. Máskor gyötrődött, kételyek emésztették, nem értette mi történik vele.

Lassan elfogyott, mint a csonkig égő gyertyaszál.

Mintha az elementáris erő, mellyel alkotását létrehozta, egy láthatatlan életvezetéken átszállt volna a márványba.

Már nem törődött semmivel, kizárta a házból és lelkéből a külvilágot.

 

*

   Odakinn, az épület tövében álló gyertyánfán feketerigó dalolta énekét. Néha rövid szüneteket tartott, de aztán ismét belekezdett.

Ragyogott az ég azon a derűs reggelen.

A harmatos fűben két fiúcska kergetődzött a vén fatörzs körül, egyikük váratlanul az ablaktáblákhoz szaladt, két kis kezét a szeme köré fonta, és belesett az egyik poros üvegen át.

A terem közepén fehéren világító női szobor tövében, fekete széken egy férfit látott. Háttal a márványnak dőlve ült, féloldalt átkarolta a szobrot, annak kinyújtott karján pihent a feje. Mozdulatlanul, nyitott szemmel felfelé nézve a női arcra meredt. Akár, mintha maga is kőből lenne.

A kisfiú mondani akart valamit, de a társa nevetve magával húzta.

Mégegyszer körbeszaladták a fát, majd ugrándozva eltűntek a szürkéskék épület sarka mögött.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#9. 2015. május 19. 21:08
Kedves Karola, köszönöm!
előzmény: hozzászólása, 2015. május 19. 20:13
Answer
#8. 2015. május 19. 21:08
Drága Mara, köszönöm!
Szeretettel ölellek: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2015. május 19. 17:52
Answer
#7. 2015. május 19. 21:07
Köszönöm a véleményedet!
Örülök, hogy értően olvastad!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2015. május 19. 13:40
Answer
#6. 2015. május 19. 21:06
Köszönöm Balázskám!
Ölellek!
előzmény: Balage hozzászólása, 2015. május 19. 07:04
Mara
#5. 2015. május 19. 17:52
Drága Answer!
Szeretettel gratulálok eredményedhez, és ölellek : Mara
Fer-Kai
#4. 2015. május 19. 13:40
Olvasván az írást, nekem is az jutott eszembe, amit a cím sugall: ez egy olyan plátói szerelem, ami a saját lelkével való találkozás, összekapcsolódás - "halálos szerelem" - a művészeten, műalkotáson keresztül.
Aztán rajtunk, olvasón múlik, hogy szerencsétlenséget, önsorsrontást érzékelünk a történetben, vagy katarzist. Nekem erős hajlamom van ez utóbbira, úgyhogy én Életre "halást" olvastam ki belőle, de külön érdeme az írásnak, hogy többféle értelmezést is megenged.
Balage
#3. 2015. május 19. 07:04
Gratulálok a helyezéshez és a novellához is!

Balázs
Hozzászóláshoz jelentkezz be!