Answer: Viszonyaim 5.

Olyan közel hajolok hozzá, amennyire lehetséges.

 

 

 

Viszonyaim

 

Zizgő mozgó

 

Ha kinézek az ablakomon, komor, szitáló eső néz vissza rám a ruhájukat levedlett fák közül. December van, de inkább őszre emlékeztet a hőmérséklet. Nincs hideg, nyirkosság ül mindenen. Jönnek is a tollas kosztosok, cinegék, verebek, gerlék, hogy eszegessenek a madáretető menüjéből.

Rovar az étrendjükben már régen nincs, azok beteljesítették küldetésüket, a néhány kiválasztott pedig eltette magát tavaszra, fák kérge alá, egyéb rejtekekbe.

Egyetek csak! - jár át a jóleső érzés, hogy gondoskodhatom madaraimról.

Beülök a gép mögé egy kis alkotósdira, egyszerre valami zizegni kezd a fejem körül.

Nézd csak, egy légy köröz itt!

Elhessegetem, megint csak rám száll.

 - Le foglak ütni mindjárt, meglátod! - mondom neki, csak így emberiesen, mert légyül nem tudok.

 - Piaci vagy? - faggatom bosszúsan.

 - Ziz-ziz... - döngi reptében.

Tényleg, ma voltam a piacon, biztos onnan hoztam haza.

Marhaság - dörmögöm aztán -, egyszerűen beszökött a melegre szellőztetéskor.

Most meg hová lett?

Na jó, nem hagyom magam kizökkenteni holmi rovaroktól, beütöm az aktuális dokumentumot, felnézek a monitorra, ez nem lehet igaz!

Ott ül az ízeltlábú a képernyő tetején, méghozzá az arcommal szemben. Mondanám, hogy szemez velem, de érzem, ez blődség... Ugyan, hogyan szemezhetne egy légy?

Olyan közel hajolok hozzá, amennyire lehetséges. Ahogy közeledem, felegyenesedik.

Ugrásra, vagyis repülésre kész. Gondolom, mérlegeli nem vagyok-e veszélyes, mert ahogy hátrébb vonulok, visszaereszkedik a hasára.

Állj, van a légynek hasa?

Visszaidézem hiányos biológiai tudásomban a rovarok testtájait, vagyis: fej, tor, potroh.

Jó, akkor a torára, vagy a potrohára ereszkedett, mindegy is.

Alszik vajon, vagy csak pihenget?

Elég lestrapált vagy, cimbora! - állapítom meg. - Belassultál.

Milyen legyen? Más „tisztességes" légy már alulról szagolja a... mit is? Mondjuk a kockacukrot.

Tényleg, adok neki egyet, hátha éhes.

Leteszem magam mellé az asztalra az édes fehérséget, nem is kell sokat várni, rászáll, izeg-forog rajta, majd lemerevedik.

Közben beütöm az internet keresőbe: házilégy.

Már csak úgy tudományosan, mert szeretem tudni, kivel is osztom meg a hajlékomat.

„Szipókás szájszervével veszi fel a táplálékot... Átlagos életkora egy hónap, de ha át tud meleg helyen telelni, akár egy évet is elélhet."

 - Ennyi ideig akarsz boldogítani, barátom? - teszem fel neki a kérdést, de leköti a táplálék, elvégre ő sem a levegőből él.

Nem figyelek rá, elfoglalnak a gondolataim, aztán mire visszanézek, már nincs sehol.

Vajon előkerül még?

Másnap, harmadnap és azóta is itt van velem.

Esténként megjelenik.

Esti légy.

Légyott... Ja, az nem, az más.

Most mondjam, hogy megszelídült? Rászáll a kezemre, körülöttem szárnyal, szaladgál, nyilván kiérlelődött benne, nem kell tartania tőlem.

Arra is rájöttem, hol „hál".

Van az egyik polcomon egy összeaszott narancs. Emlék, hagytam kiszáradni, mostanra barnán rücskössé vált a héja.

Nos, azon sziesztázik, vélhetően jól meg tud kapaszkodni az amolyan raszteres felületen.

 

Egyik délután a helyi kúriában jártam afféle évbúcsúztató bemutatón, közben akaratlanul is kihallgattam egy kisebb társaságot, ahol arról folyt a diskurzus, kinek milyen házi kedvence van. Szóba került kutya, macska, papagáj, teknős, aranyhörcsög és más ismert, rajongásra termett állatfaj.

Sőt az egyikük azzal kérkedett, neki egzotikus gyíkféléje van.

Bizony!

Az egy akkora dolog?

Gondoltam beszállok és elmondom, nekem pedig legyem van, ugyan melyikük dicsekedhet saját léggyel?

De aztán meggondoltam magam, még rovarosnak, akarom mondani bogarasnak tartanának...

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek