Csütörtökön este kiderülnek a felvételi ponthatárok!

Pont Ott Parti várja a felvételizőket a pécsi Széchenyi téren is

 

 

 

 

 

 

Mára már hagyományosnak mondhatóan a Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város együttműködésében 2022-ben is megrendezik a felvételi ponthatárok hivatalos kihirdetésének pécsi szabadtéri rendezvényét, a Pont Ott Partit, 2022. július 21-én (17:00-22:00 óra között).

 

A rendezvényre ebben az évben is a Széchenyi térre invitálják a felvételiző diákokat, ahol este nyolc órakor kivetítésre kerül valamennyi hazai felsőoktatási intézményben elérhető szak hivatalos ponthatára. Idén mind a tíz egyetemi kar kitelepül Pécs főterére és bemutatja szolgáltatásait, de a legkülönfélébb szórakoztató attrakciókkal is készülnek, pluszban az egyetemi partnercégek is közreműködnek a jó hangulat biztosításában.

 

Július 21-én 17 órától így valóban egy fergeteges szabadtéri buli szerveződik Pécsett, a Széchenyi téren! Óriás kivetítőn élőben nézhetik meg az érdeklődők a 2022-es ponthatárokat, előtte izgalmas játékokon, beszélgetéseken vehetnek részt és természetesen zenei programokból sem lesz hiány. Fellép a PTE Brass Band, a PTE Táncegyüttes és DJ Nash K, valamint Szakács Gergő, a Follow The Flow egyik frontembere.

 

Az est legjobban várt részeként 19:45-kor prof. dr. Miseta Attila, a PTE rektora, Zag Gábor, Pécs alpolgármestere, Győrffy Zoltán a PTE Kapcsolati Igazgatóságának igazgatója és Koczka Viktor, a PTE Hallgatói Önkormányzat elnöke köszönti röviden a fiatalokat, majd az óriáskivetítőn 20:00 órakor megjelennek az idei felvételi ponthatárok.

 

A rendezvény a Széchenyi téren 22 órakor ugyan véget ér, de az EHÖK által szervezett afterparty során a felvételizők tovább ünnepelhetnek a Pécsi Szalonban.

 

A Pécsi Tudományegyetem felhívja a figyelmet, hogy a Pont Ott Parti helyszíne kizárólag a pécsi Széchenyi tér, ahol csak az egyetemi programok kerülnek megrendezésre - más, esetlegesen azonos időben, de más helyszínen megrendezett eseményekkel semmilyen kapcsolódási pontja nincs az egyetemnek.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek