Döme Zsuzsa - Hatvanon innen - 34. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

 

 

Féltékenyek a menyek

 

- Édesköménymagos tea! - jut eszébe hirtelen ez az évszázadok óta bevált gyógymód.

- Jaj, csak azt ne! Benjamin Spock nézete már a múlté, anya. Tudom, hogy te abból a könyvből neveltél bennünket annak idején, de az még özönvíz előtt volt. Most egészen más módszerek vannak.

Hősünknek megvan erről a saját külön véleménye, de a világért sem szeretne beleavatkozni a „fiatalok" szokásaiba. A fiatalok szerint „a gyereknek akkor kell ennie, amikor éhes", s nem négyóránként, mint ahogyan a nagykönyvek annak idején fő szabályként megírták.

- Nem csoda, ha fáj a hasuk - mormogja, de csak magában, mert az esetből egyszer s mindenkorra tanult. Ettől kezdve szándékosan kerüli a nagyszülői tanácsadás bármilyen formáját, ellenkező véleményét megtartja magának, pedagógiai tapasztalatait jobb napokra tartogatja. Még a végén ráfogják, hogy szenilis! Még majd nem merik rábízni a saját unokáit!

Isten ments!

Máskor meg köhög a gyerek.

- Egy kis méz jót fog tenni - közelít egy teáskanálnyi mézzel, de máris lehurrogják.

- Meg akarod mérgezni a saját unokádat?!  Egyéves kor alatt nem adható méz a gyereknek!

Puff neki, hát még majd kiderül róla, hogy méregkeverő!

Rémlik, hogy ezt a mézes dolgot valamikor tudta - vagy mégsem? -, csak azóta elfelejtette...

- Mindenesetre jó lesz vigyázni - gondolja, s elhatározza, hogy ezentúl álló nap csak mondókákat, meséket mond nekik, azzal tán csak nem követ el főbenjáró bűnt ellenük, gyógykezelésüket pedig teljes mértékben a szülőkre bízza. Elvégre az ő gyerekük!

Ilyen előzmények után elérkezettnek látta az időt egy kiadós panaszkodásra. Össze is trombitálta „özönvíz előtti" barátnőit egy kis kupaktanácsra. Mindhárman maximálisan egyetértettek abban, hogy a mai szülők válogatás és feltétel nélkül mindent azonnal megvesznek a gyereküknek, nem követelnek tőlük rendet, semmiféle rendszer nincs az életükben. Hagyják, hogy a pöttöm lurkók dirigáljanak nekik, a kislányok például maguk választhatják ki (!) reggelente azt a ruhát, amiben aznap oviba akarnak menni... S akkor még nem beszéltünk a menyekről!

A menyekről azt kell tudni, hogy a menyek egészen mások. A menyeknek határozott elképzeléseik vannak a saját gyerekük nevelésével, öltöztetésével, étkeztetésével kapcsolatban. A menyek egyáltalán nem szeretik, ha az unoka túlságosan sok időt tölt a nagyszülőknél. A menyeknek nincs humorérzékük. A menyeknek sohasem tetszik az a cipő vagy ruha, amit a nagymama szeretne unokáinak vásárolni, egyszóval: a menyek az egy külön kategória.

- Az az igazság, hogy féltékenyek - szögezi le az egyik özönvíz előtti.  

- Irigyek - kontráz a másik.

Csak hősünk hallgat hosszan. Nagy sokára kiböki.

- Én is ugyanilyen meny voltam.

- ?????

- Semmi se tetszett. Sehogyan sem tudtak a kedvemre tenni. Úgy éreztem, el akarják venni tőlem a gyerekeimet. Emlékszem, egyszer az összes ruhájukat - két-három váltás volt akkoriban az összes - kimostam, csak azért, hogy ne tudják őket elvinni.

- És? - ocsúdnak föl az özönvíz előttiek.

- Apósom dühbe gurult, elment, és vett nekik egy-egy öltözetet. Hát azt látnotok kellett volna! Olyan ízléstelen göncöket én még életemben nem láttam!

Pukkadoznak a nevetéstől.

...Azt már korábban is észrevették, hogy egy-egy kiadós baráti beszélgetés, kellemes traccsparti pozitív energiákat szabadít fel bennük, utána sokkal, de sokkal jobban el tudják viselni a hétköznapokat. A menyeket különösen. Ha jól belegondolnak, a menyek valójában kellemes társalgók, időnként földre szállt angyalok. S igenis: a menyek nélkülözhetetlenek. Mi is lenne velük - nélkülük?

Talán még unokájuk se lenne!

 

 

Folyt. köv...

Előző rész...

A legelső rész

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#8. 2013. szeptember 20. 18:45
Gyerekek! Köszönöm.
Csilla
#7. 2013. szeptember 17. 20:40
Így is csak egy jó anyós írhat :-))))
...... és akinek van humora.

Még az özönvíz előtti időkből emlékszem egy mondásra: Úgy mondd a lányodnak, hogy hallja a menyed is!
Ezt a módszert Édesanyám előszeretettel alkalmazta.
Hogy milyen eredménnyel, arra már nem emlékszem :)

Jó volt olvasni ezt a részt is :-)
Answer
#6. 2013. szeptember 17. 19:23
Ehhez a témához kevésbé tudok szólni, de tetszett, mint mindegyik!
Gratulálok, Zsuzsi!
Juhász Kató
#5. 2013. szeptember 17. 14:33
Kedves Zsuzsa!
Nagyon tetszett az önkritika. Emlékszel, /emlékszünk/
- semmi sem tetszett.
Bajlódjanak csak a menyek a fizikai lét gondjaival, a nagymamák meg adják a szellemi táplálékot, amíg azt az unokák elfogadják.
Gratulálok írásodhoz és tanácsadóidhoz.
Mara
#4. 2013. szeptember 17. 14:24
Kedves Zsuzsa!
Élvezettel olvastam írásodat.
Szeretettel gratulálok: Mara
sarahajnalka
#3. 2013. szeptember 17. 12:50
Jót szórakoztam , Zsuzsa ! Abban is igazad van, hogy mi is voltunk menyek, mi ÉN se szerettem anyósom, apósom tudálékoskodását ( most már tudom, nem is volt az mindig ). Még anyós nem vagyok, bár már lehetnék, illene. félek is tőle. Gratulálok, Hajnalka
Eliza Beth
#2. 2013. szeptember 17. 10:03
Azért fura, hogy özönvíz előtt is életben maradtunk... :-))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek