Döme Zsuzsa - Hatvanon innen - 38. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

 

 

Jó munkához idő kell

 

- Mikor írod már meg a következő részt?!  

- Miről fog szólni?

Hősünk az ilyen és az ezekhez hasonló kérdésekre általában homlokráncolással, vállvonogatással válaszol. Azt gondolja magában, csak idejét akarják lekötni, gondolatait akarják elterelni „özönvíz előtti" (lásd Hatvanon innen - 33. rész) barátnői, akiknek persze számtalan ötletük van a sorozat folytatására.

- Nehogy megint vörösbort igyál a következő részben! - tanácsolja Ildi. - Még azt hiszik az olvasók, hogy alkoholista vagy.

- De hát én minden este fogyasztok egy-egy pohárkával, a koleszterinszint csökkentése céljából - mentegetőzik hősünk -, az olvasók is tudják. Valamelyik korábbi részben megírtam.

- Kitalálhatnál már valamiféle keretes megoldást is! - üzeni Szaxi.

Nem és nem, nem hagyják abba javaslataik sorolását.

- Igazán írhatnál a vőkről is egyszer!

Ezt már nem először mondják. Persze, könnyű nekik: csak menyük van.

No de mit is lehetne írni a vőkről?

Az ő vői például kedvesek, csöndesek, megfontoltak. Nőnapról, névnapról meg sosem feledkeznek, húsvét hétfőjén hervadása késleltetése céljából illedelmesen meglocsolják. E sorozatban gyakorta emlegetett, viharvert, nélkülözhetetlen biciklijét önként, szívesen felpumpálják, kérés nélkül is hoznak rá kerékpárcsengőt, első és hátsó lámpát.

Az ő vői őszinték és tárgyilagosak. Anyósuk öltözetéről egyáltalán nem nyilvánítanak véleményt - ellentétben feleségükkel, akik aggodalmaskodva jegyzik meg: Hát, hű, hát! Ez határeset! Anya! Illik ez egyáltalán a ruhatáradba?

Az ő vői kiveszik részüket a bevásárlásból is, amely valóságos családi program náluk. A gyerekek ilyenkor játszótérnek képzelik az üzletet, önfeledten bújócskáznak, vidáman kergetőznek a polcok körül.  A vő hagyja, a feleség sem feddi meg őket. Hősünk is tanult már az előző részekben említett esetekből, s egy-egy véletlen áruházi találkozás alkalmával szándékosan eltekint a csemeték megregulázásától; kényelmesebb ilyenkor úgy tenni, mintha saját unokái nem is az övéi lennének.

Az ő vői porszívózni is imádnak. Módszeresen és alaposan portalanítanak, nem hagynak ki egyetlen négyzetcentiméternyi helyet, sarkot sem, úgy búgatják a gépet, olyan elszántan hódítják hatalmukba a parkettát meg a szőnyeget, mintha ellenséges csatateret kellene elfoglalniuk. Nem ám, mint a lányai, akik - hősünkhöz hasonlóan - sebbel-lobbal, le, föl, össze-vissza húzzák, vonják azt a szegény porszívót!

Az ő vői kezébe pompásan illik a csavarhúzó, kalapács, szög, ecset is. Igaz, kényelmesen, talán kissé lassabban haladnak a kelleténél, hiába, jó munkához idő kell. Dolgozgatnak: szögezgetnek, csiszolgatnak, mázolgatnak. Viszont elmondható róluk, hogy félbe semmit sem hagynak, mert mire végeznének, jóformán kezdhetik is újra ugyanazt, elölről.

Az ő vőinek házasságkötés után több évvel sem kell mondani, hogy jeles alkalmakkor - és azon kívül - vigyenek virágot hitvesüknek; ajándékoznak ők maguktól is szép, szerény, bódító illatú csokrokat. Kiküldetésben vannak? Nem tudják személyesen átadni? Sebaj, ott a futárszolgálat!

Az ő vői főzni is tudnak. Nejükkel ellentétben nemcsak egyszerű, pillanatok alatt elkészülő ételt varázsolnak az asztalra, hanem tudnak olyan bonyolult fogásokat is készíteni, amelyek hősünknek soha életében még csak eszébe se jutottak.

Az vőinek humorérzéke is van. Nem hiányzik belőlük a kellő tisztelet, tapintatosságukat pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy karácsonyra személyi mérleget ajándékoztak - apósuknak!

Hej, boldogok lehetnek a lányok ilyen szuper férjek oldalán!

Hősünk is elégedett velük nagyon. Elégedettségében önt magának egy kis vörösbort.

- A vőim egészségére!

Lányok! Jó lesz-e így?

 

 

Előző rész...

A legelső rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#6. 2014. június 1. 12:38
Köszönöm szépen észrevételeiteket és a figyelmet.
Csilla
#5. 2014. május 27. 21:41
Kíváncsi lennék, a vők mit írnának az anyósukról, de úgy gondolom, hogy csupa jót és szépet! :-)

Remélem, nekem is ilyen kiváló vőm lesz! :)


Ölellek szeretettel:

Csilla
Juhász Kató
#4. 2014. május 26. 22:27
Ez igen! Valóban vannak ilyen vők? Akkor mese nincs, koccintani kell az egészségükre!

Gratulálok, kedves Zsuzsa!
Answer
#3. 2014. május 26. 22:20
Azonnal ráismerni a stílusod alapján az író személyére.
Nagyszerűen viszed a gondolatokat!
A vörösbor pedig egészséges!
Már mértékkel...
Szeretettel gratulálok!
Fer-Kai
#2. 2014. május 26. 21:04
Már-már idealizált hősök lettek a vők (valóban derék férjek, apák, vők lehetnek), de a végén kiderül, mire megy ki a játék: kortyolni kell az egészségükre - és a magas koleszterinszint ellen.
S mennyivel jobb így, mintha bánatában iszogatna a hasonlóképp derék anyós!
Üdítő olvasmány volt ebben a nagy melegben.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek