Döme Zsuzsa: Hatvanon innen - 42. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

Elvégre itt a nyár

 

- El nem hiszem, hogy erre mindre szükséged van - mondja szigorúan élete párja.

- Már úgyis selejtezni akartam - füllenti hősünk.

Igaz, ami igaz: évek óta őrizgeti az egyik szekrény aljában a megunt, félig-meddig divatjamúlt - s ezért bármikor újra divatba jöhető! - kézitáskáit. Az egyiknek nosztalgiából megkegyelmez, a többit viszont tüstént viszi is a karitászba, csak előtte még lecseréli eddig cipelgetett sötétkék kézitáskáját drapp színűre - elvégre itt a nyár.

Közben és útközben el-eltűnődik. Régen elég volt egyetlen vállra akasztható vászontarisznya. Ebben lötyögött, hánykolódott ide-oda személyi igazolványa és jobbára lapos pénztárcája, s már mehetett is hősünk - nem világgá, mert világot látni akkor még nem volt szabad - autóstoppos barangolásra, Balaton körüli kószálásra, távolabbi országrészek felfedezésére a barátnőivel. Ó, azok a régi nyarak! Leginkább teherautók platóján szerettek utazni, ott kedvükre énekelhettek népdalokat és divatos slágereket, torkuk szakadtából üvölthették, hogy „csak tudnám, hova, de  hova, de hova, de hova megyek," leszálláskor meg közös erővel és nagy megkönnyebbüléssel lökték súlyos sátrukat hátizsákostól, mindenestől az útszéli árokba. Addig se kellett vinni.

Tényleg, hova lettek az útszéli árkok? És hol vannak a békés falusi utcák? Hol van már az az idő, amikor szedret, meggyet, szilvát lehetett szemezgetni a fő utcákat szegélyező gyümölcsfákról? Szóba lehet-e még elegyedni a házuk előtt ücsörgő, ácsorgó öregekkel? A kocsmák zsömle közé tett fasírozottjának megízlelését el nem mulasztották volna, a szódavíz pedig ingyen volt...

Egy-egy kedves település nevét ma már jóformán csak a helységnévtáblák jelzik, a falvakat az elkerülő utak teljesen elkerülik. Kikerüli a forgalmat most hősünk is, hársfák övezte kerékpárutakon, árnyas lombú utcákon halad.

Forog a kerék, pereg a múlt.

Néha valóban nem tudták, hova mennek, máskor határozott céllal vágtak útnak. Badacsonytomajban mezei virágokból szedett csokrot helyeztek el Egry József, a Balaton festője sírján, máskor Varga Imre szobrászművész kiállítását nézték meg Keszthelyen, megint máskor...

Magától lassul a kerék. Hősünk átadja a még használható adományt. Ugyan miért ilyen fájó megválni még a tárgyaktól is? Először ezen töpreng, majd azt veszi számba, hogy az idő múlásával mennyit változtak a női táskákkal szembeni igények. Mert nehogy azt higgye bárki is, hogy könnyű megfelelő táskát választani! A ridikülnek ugyanis fontos kritériumoknak kell megfelelnie: legyen egyedi és különleges, sok mindenhez hordható, kényelmes, kívül-belül rekeszes, telefontartó tasakkal ellátott, tartalmilag jól áttekinthető, fölül feltétlenül zipzáras, kézben, vállon egyaránt hordható - s akkor az árról és a méretről még nem is szóltunk.

Hősünk táskájában például a legfontosabb személyi okmányokon kívül van egy meglehetősen nehéz kulcscsomó, egy pénztárca rekeszekkel, azokban különféle kártyák: adóazonosításhoz, társadalombiztosítási jelhez. Az erszény másik részében 2 db könyvtári olvasójegy, vásárlási kedvezményekre jogosító Vas Népe, könyvklubos és településkártya, csak egyes üzletekben érvényes egyéb vásárlói kártyák, valamint bankkártya található, középen külön zipzár nyitja-zárja a fém-, mellette egy másik a papírpénzeket. A ridikül egyéb zsebrészeit és tasakjait pedagógus-, nyugdíjas igazolvány, valamint nyugdíjas utazási igazolvány uralja, de fellelhető itt mérőszalag,  2 db sebtapasz, néhány papír zsebkendő, jegyzetfüzet, bőrtok tollal, szemüveg tokostól, továbbá parányira összehajtogatott tartalék szatyor, egy zseblámpa, fejfájás-csillapító és mobiltelefon. Kész, ennyi.

Ennyi minden van példásan elrendezve hősünk táskájában. Készletének már nem is jutna hely, ha sminkelne, fésűje hol volt, hol nem volt, zsebtükörre sosem tartott igényt.

Hazafelé még be kell vásárolnia. Előzetesen, pusztán megszokásból megnézi magát a kirakat üvegében, s már viharzik is be az üzletbe. Szélvészként körbejár, mindenkit megelőzve leemel, lehajol, lesodor, felvesz, kiválaszt, s már ott topog, toporog is a pénztárnál, hiába, aki nyugdíjas, nem ér rá.

A vételár kifizetése után először behúzza erszénye egyik zipzárját, ahol az aprópénzt, majd a másikat, ahol a papírpénzt tartja, összehúzza a másik zipzárt, ahol a kártyái vannak, majd keresgélni kezdi az összehajtogatott kis szatyrot. Baloldalon kell lennie, de ott most a szemüvegtok van. Jobbra a zsebnotesz csúszott, hát ez meg hogy kerül ide, nézi, nézi, de a nélkülözhetetlen bevásárló szatyor legalul sincs. Nem adja fel, lázasan kutat: azért is megtalálja!  

Kotorászik, kotorászik, kotorászik, talán még most is kotorászna, ha eszébe nem jutna valami.

Hát persze! Indulás előtt táskát cserélt - elvégre itt a nyár.  

 

 

Előző rész...

A legelső rész

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#5. 2014. július 14. 20:12
Kedves Zsuzsa!
Azt hittem, csak én vagyok bajban a táskák - és a benne lévő apró tárgyak - kezelésével.
Élvezettel olvastam nosztalgikus írásodat.
Gratulálok!
Döme Zsuzsa
#4. 2014. július 14. 18:06
Kedves Csilla, kedves Answer!

Köszönöm, hogy időnkénti eltűnéseim ellenére nem felejtettetek el.
Csilla
#3. 2014. július 11. 21:37
Drága Zsuzsa!
Megint megnevettettél.
Sóvárgó múltidézésed kedves emlékeket, hangulatokat hívott elő bennem.
Régebben nekem sem kellett annyit pakolgatnom egyik táskából a másikba, most meg inkább csak egyet használok.......sem kedvem, sem időm rakosgatni. :-)
Answer
#2. 2014. július 11. 17:29
Azok a női táskák...
Sokszor a tulajdonosa sem igazodik el a megszámolhatatlan tartalom között.
Ismét nagyszerű ez az epizód!
Gratulálok, kedves Zsuzsi!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek