Döme Zsuzsa: Hatvanon innen - 43. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

Frontátvonulás

 

Hősünk tulajdonképpen soha nem értette, miért kell állandóan riogatni a jónépet az időjárás-előrejelzésekkel. Ugyan kit érdekel, esni fog-e az eső másnap? Hát nem mindegy?!

Jómaga sosem csinált ügyet abból, ha bőrig ázott, kifejezetten szerette a frissítő záport, még az égzengést, dörgést, villámlást, lezúduló vizet is. A fenyegető fellegekben, tónyi tócsákban gyermekként gyönyörködött, és ugyanolyan áhítattal szívta magába a kiadós esők utáni földszagot, mint a felhők közül kikukucskáló nap melegét. A fronthatások nem érintették különösebben, térde, válla, lába nem fájt, ízületei nem hasogattak, legfeljebb fejfájás gyötörte időnként, de azzal meg nemigen törődött. Ugyan, kinek nem fáj?

Gyermekkorában halvány sejtelme sem volt a frontokról, a front szót is egészen más összefüggésben ismerte. A frontot megjárt embert - mint édesapját is - megkülönböztetett tisztelet vette körül, ám akkoriban mindenki minél előbb el akarta felejteni a háborút. El kellett tüntetni a romokat, újjáépíteni az országot, igaz történetek mesélésére, a gyerekek felvilágosítására nemigen jutott idő.

 - Miért is nem kérdeztem apámtól, amíg lehetett? Miért nem beszélt ilyesmiről sohasem? - Ezen tépelődik, sopánkodik hősünk, miközben a virágokat rendezgeti szülei sírján. Késő bánat.

Mostanság vész, háború réme nem fenyeget, legfeljebb árhullámok tartják sakkban a folyókhoz közel élőket, de miután a víz levonul, ahelyett, hogy megnyugodna az ember, tüstént zúgolódni kezd, s ilyenkor általában és elsősorban az időjárást szidja. Jönnek, mennek, közelednek, távolodnak, hullámzanak, kiszámíthatatlanok a hideg- és meleg frontok, a légköri hatások meghatározzák az egészségi állapotot, a hangulatot, befolyásolják a beszélgetések menetét.

- Manapság meg szinte állandóan „front van", a folytonos időjárás-változás megviseli sokak szervezetét, hatvanon innen és túl egyaránt - nem kell nagy bölcsesség ahhoz, hogy ezt a sokszor hallott következtetést hősünk is levonja. Igen ám, de közben a sírkövön kövér esőcseppek nyomait véli felfedezni.

Iszkiri! El is ér a legközelebbi lombos fáig, amely alatt nyugtalanul ácsorog pár percig. Nem gondolta volna, hogy ennyire unalmas tud lenni az ilyen tétlen álldogálás!

- Csak nem fogok egy kis nyári záportól megijedni?! - kérdezi inkább önmagától, s tüstént kinn is terem a temetőkapunál, hogy hazakerekezzen. Egy saroknyi szorgos pedálozás után eszébe jut a parókája.

 - Ki tudja, jót tesz-e neki az esővíz?! - bizonytalanodik el, de villámgyorsan feltalálja magát, s az átlátszó, műanyag nejlon zacskót (amelyben nedves rongyot hozott keze letörléséhez) akkurátusan fejére kanyarítja. Ujjé! A zacskó füleit álla alatt még meg is tudja kötni. Mi tagadás, szerfelett elégedett páratlan leleményességével. Ezután mindig mindenhova visz néhány füles zacskót. Hogy ez eddig nem jutott az eszébe!

Megvidámodva gurul tovább, könnyen teszi, hátszél viszi. A zacskó tetején ütemesen, türelmetlenül kopognak, dobolnak, utánozhatatlan zajt csapnak az éltető esőcseppek. Hősünk örül a szokatlan fejmasszázsnak, és annak, hogy nem jár ilyen pocsék időben az utcán senki, aki felismerhetné.

Több évtizede már, hogy utoljára ennyire, ilyen igazán jólesően elázott, farmerdzsekije alatt pamutpólója is csuromvíz lett, mire hazaért. Ám amire hazaért, mintha csak tréfát űzne vele, elzárta csatornáit az ég. A fenyegetőző sötétszürke fellegekkel fehér és állhatatos felhők hadakoztak; az utóbbiak győztek. Közülük diadalmasan türemkedett, furakodott elő, győzedelmesen, fényesen ragyogott föl az alkonyat előtt magát még mindenképpen megmutatni akaró nap.

Szárítkozás közben pozitív életszemléletű, meglehetősen naiv hősünk igazolva látta kedvenc közmondását: minden rosszban van valami jó.

Elvégre járhatott volna sokkal rosszabbul is, potyoghatott volna az égből akár borsónyi - vagy diónyi! - jég is...

 

 

 

 

Előző rész...

A legelső rész

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#8. 2014. július 29. 21:08
Kedves Zsuzsi!

Azt szeretem az írásaidban, hogy több szálon futnak az események, lassan, könnyedén folydogálnak, mint az esőcseppek az arcomon. :-)

A humor mindig tetten érhető, és sohasem erőltetett.

Szerettem olvasni ezt a részt is.

Ölellek:

Csilla
Döme Zsuzsa
#7. 2014. július 29. 17:14
Hogy-hogy, Mara? Hordasz magaddal mindig egy váltás ruhát is? Ez még nem jutott eszembe.

Köszönöm, kedves Mara.
előzmény: Mara hozzászólása, 2014. július 28. 09:36
Döme Zsuzsa
#6. 2014. július 29. 17:10
Kddves Kató!

Igen, arra törekszem, hogy életkép legyen e sorozat valamennyi darabja, és ne csak én tudjak ebbe az élet- és tükörképbe belenézni, hanem más is.
Köszönöm a hozzászólást.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2014. július 28. 18:04
Döme Zsuzsa
#5. 2014. július 29. 17:08
Bölcs nagyapád mondását megjegyeztem. Bár előbb hallottam volna! Beleszőhettem volna a 43. részbe.
Köszönöm szavaidat.
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. július 28. 15:36
Juhász Kató
#4. 2014. július 28. 18:04
Kedves Zsuzsa!
Igazi életkép ez az írásod.
Látod, ezen én is sokat gondolkodtam, hogy a frontot megjárt emberek nem szívesen beszéltek erről. Talán nem véletlen. Szerették volna kitörölni életükből.

A természet hirtelen változása engem mindig csodálattal tölt el. Kegyetlen ítéletidő után napsütés - nem ritka.
Éppen így az emberek gondjai is elszállhatnak, és jóra fordulhat életük.
Gratulálok írásodhoz!
Answer
#3. 2014. július 28. 15:36
Mennyire igaz, hogyan szalasztja el az ember öregjei történeteit, aztán pedig már késő...
Ami az időjárás gyakori változásait illeti, így volt ez mindig.
Az meg, hogy pillanatok alatt tudomásunkra jut fejlett kommunikációnk révén, miszerint az ország másik részén például településeket öntött el a csapadékvíz, azt a képzetet kelti, hogy ez borzasztó, ilyen még nem volt.
Pedig volt korábban is, csak éppen nem tudtunk róla.
Nagyapám mindig azt mondta: "Akkor érzed igazán, hogy élsz, ha feldönt a szél, eláztat az eső, vagy éppen betemet a hó".
Te is így vagy ezzel, kedves Zsuzsi!
Örömmel olvastalak!
Mara
#2. 2014. július 28. 09:36
Drága Zsuzsa!

A nyolcvanon innen sem gondolkodik másképp, sőt több élményben volt része.
Esőben haladni kerékpárral megmosolyogtatott. Nagyon jól érzékeltetted. Engem, igaz gyalog az autóbuszra igyekeztem, amikor olyan zápor fürdetett meg, hogy szó szerint semmi sem maradt rajtam szára, csak azzal a különbséggel, hogy már évek óta nyáron is hideg eső esik, nem úgy, mint fiatal koromban. Nos, amikor az autóbusz megállójához értem, majd megfagytam, olyan voltam, mint az ázott csirke, bocsánat tyúk. Se szó, se beszéd, levetettem a szoknyámat, blúzomat, és kicseréltem a szárazzal. A másik oldalról aki bújt, aki nem ,én átöltöztem. Ami vizes maradt, az megmutatta, hol vizes a testem :))).

Örömmel olvasom történeteidet!

Szeretettel ölellek és gratulálok: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek