Döme Zsuzsa: Hatvanon innen - 45. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

 

 

Borúra derű

 

Mintha megunta volna megszokott medrét minden korábban csak alig csordogáló ér, csörgedező patak és fegyelmezett folyó; végeláthatatlan, fenyegető árrá dagadva egyesülnek. Rét, mező, legelő, lakott terület és szántóföld kerül víz alá. Szép, kellemes, langyos őszi évszakok voltak pedig ilyenkor mindig, mióta világ a világ.

- Most meg még vénasszonyok nyara sem volt!  Már megint a mi korosztályunkkal van kiszúrva! - méltatlankodik, s minden oka megvan az elégedetlenkedésre. A nap ritkán, néhány percre mutatja csak meg magát az égen, a szürke fellegek versengve ontják magukból a csapadékot. Lám, életében először hősünk is arra „vetemedik", hogy mindenüvé vigyen magával esernyőt; alig akad nap, hogy ne zúdulna a nyakába egy-egy kiadós zápor.  Ilyen sem volt régen! Micsoda világ!

Milyen jó lenne, ha időnként az ember is szabad folyást engedhetne mérgének, bánatának! Őrjöngene és ordítana, ahogyan csak a torkán kifér. Eltartana ez egy ideig, mint ahogyan eltart a természet tombolása is. Aztán visszatérne normális kerékvágásba, miként a patakok, folyók is saját medrükben csordogálnak majd tovább...

A borús gondolatokat egyik pillanatról a másikra bizakodó, derűs percekre változtatja a váratlanul felragyogó nap, amely lágyan, melegen simogat, ellenállhatatlanul csalogat a szabadba. Hősünknek ilyenkor mindig feltámad ifjonti, korlátlan lelkesedése, számtalan sürgős és halaszthatatlan dolga akad, erejével és jövőt tervezgető kedvével önmaga sem tudna lépést tartani. ...Ha a nap süt, akkor mégis csak szép a világ! Olyan szép, hogy ennél szebb már nem is lehetne - főként, mert ma suli után jönnek az unokák, s ami fő: itt is alusznak!

...A negyedikes Dorka féltő gonddal figyelgeti, egyengeti öccse útját, és az egész család izgatottan várja az újdonsült elsős benyomásait, vélekedését az iskoláról. Marci mindezidáig meglehetősen kurtán nyilatkozott, de tegnap, tegnap megtört végre a jég! Két „nevető arcot" és egy piros csillagot is kapott, minden oka megvan hát rá, hogy jól érezze magát a bőrében.

Így hát hősünk reménykedve kérdezi:

- Azért szót fogadsz a tanító néniknek, ugye?

 - Hát persze - nyugtatja meg egyetlen fiúunokája. - Csak egyszer kell rám szólni, és már figyelek is!

...Délután a parányi udvar valóságos sportkomplexummá változik. Egymást érik a különféle versenyszámok (futás, ugrókötelezés, tollaslabda-bajnokság, hullahopp-karikázás, távol- és magasugrás, akadály- és váltóverseny), és nem marad el az ünnepélyes eredményhirdetés sem. Még szerencse, hogy a részt vevő „versenyzők" (ketten vannak összesen) különböző neműek, korúak; saját korcsoportjában, saját nemét képviselve, választott versenyszámában mindenki első helyezést ér el, fel is állhat a sebtében eszkábált dobogóra, sőt az (egyetlen) induló testvérpár különdíjat is kap. Ez ám a világra szóló siker!

Hiába iskolások, azért még - szerencsére - a csodák birodalmában élnek. Fürdés után egymással hosszasan vitatkozva meg is rendelik az esti mesét.

-         Olyan kisfiúról szóljon a történet, aki fél a pókoktól!

Mi sem könnyebb ennél! Hősünk kacskaringós mesét kezd kerekíteni-kanyarítani a szépséges csipkéket, fátyolszerű hálókat szövögető, betevő falatjuknak cseles csapdát állító, ám egyébként ártatlan és szeretni való pókokról, akik egyszer elhatározzák, hogy....

Ám hirtelen feltűnik neki, hogy egyik gyerek se szól közbe. Általában át szokták venni tőle a szót, s egymás szavába vágva vagy tovább szövik, vagy befejezik a mesét. Vár néhány pillanatig... Úgy tűnik, a tetőponton és a befejezésen már nem is kell gondolkodnia. Csönd van, béke és egyenletes szuszogás. Így is jó. Nem marad más hátra, mint az alvás.  A gyerekeknek.

Hősünk ugyanis egész éjszaka virraszt, hogy negyedóránként betakargathassa őket.

Jó éjszakát! 

 

 

Előző rész...

A legelső rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#6. 2014. október 3. 14:56
Köszönöm hozzászólásaitokat unokáim és a mesebeli pókok nevében is. Szeretettel gondolok mindnyájatokra.
Fer-Kai
#5. 2014. szeptember 30. 21:23
Na jó, akkor kitalálom, mit határoztak el a mesebeli pókok!
Azt, hogy megetetik, megitatják, mesét mondanak nekik és negyedóránként betakargatják a csipkés, puha hintaágyukba tévedt kedves vendégeket...
Csilla
#4. 2014. szeptember 30. 21:10
Kedves Zsuzsi!

Bizony, nagyon megváltozott a világ, nem csak a szélsőséges időjárás miatt.
A te unokáid viszont olyanok, mint a "régi" gyerekek, vidámak, huncutok, tudnak játszani, és mesét hallgatnak. De milyenek is lehetnének, akiknek ilyen áldott nagymamájuk van?

Remélem, én is megérem, hogy mesélhessek az unokáimnak.

Szeretettel olvastalak.

Csilla
Juhász Kató
#3. 2014. szeptember 30. 20:16
Kedves Zsuzsa!

Örömmel olvastam írásodat az unokákkal töltött
kellemes órákról. Javaslom, jegyezd fel a kis elsős
aranymondásait, később jó lesz visszaidézni.
Gratulálok a két kiváló sportolónak.
A mese is elérte célját.

Ez a rész is remek volt!
Answer
#2. 2014. szeptember 30. 19:42
Tetszik ez a sorozatod, kedves Zsuzsi, mindig szeretettel olvaslak!
Answer
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek