Elágazás 8. rész

Egy útnak kezdete van, meg vége, ebben a sorrendben, nem fordíthatsz rajta.

 

Egy apró, lapos terület volt, fényesre koptatott kövekkel körbeölelve, hátuk mögött a sötét szárazföld, félkörben előttük pedig a mozdulatlan, végtelen tenger, melynek megdöbbentően egyszerű, sejtelmes szépségét itt-ott szikrázóan fényes pontok pettyezték, mintha versenyre akarnának kelni az égen kigyúlt első, sziporkázó csillagokkal.

Ezt a helyet keresték. Nem sok minden maradt, amit ki kellett volna, vagy ki lehetett volna mondani. A szavak elpárologtak, s csak a tudat tiszta létezése maradt, a múlt terhétől, s a jövő illuzórikus ígéretétől mentes jelenben.

Kibontották a sört, sodortak pár cigarettát. A világ itt nem tudott a sietségről, és a muszájról, ahogyan a holnap kényszere sem telepedett a jelenre.

- Ébren vagy? - kérdezte Derek, miután már vagy egy órája csendben üldögéltek. Sid nem felelt. Mozdulatlanságából, és egyenletes lélegzéséből Derek arra következtetett, hogy a fiú elaludt. Lett volna pár kérdése, de akár magának is feltehette volna. Hova tovább? Merre? A tengerpart keleti-nyugati irányba húzódott, tehát a furgonnal legfeljebb két irányba lehetett volna elindulni. Vagy... de erre nem akart gondolni. Még esetleg fel lehetett volna szállni valami kompra, ami még messzebb viszi, ahol egész évben nyár van. Beállhatna valami tengerparti koktélbárba bárosnak. Vagy valami karitatív szervezetbe, szállásért és ellátásért, fuvarozhatná a segélyeket, ilyesmit. Elmosolyodott. Koktélbárral álmodott, idétlen karibi zenével, pohárcsilingeléssel, olvadó jégkockákkal, és színes italokkal...

 

Másnap reggel a büfében tojást reggeliztek, narancslével, aztán lenyomtak egy fagylaltos kávét. Elszívtak egy spanglit, és bevágták magukat a furgonba.

- Nincs megállás - mondta Derek. Sid mosolygott.

- Hogy van a karod?

- Remekül. Alig érzem.

- Mutasd! Királyul néz ki.

- Kösz. Na, merre menjünk?

Egy elágazásnál álltak. Szemben az út felfelé kanyargott, a dombok, és azon túl a hegyek irányába, amerről jöttek. Mint valami időkapu. Jobbra és balra is az országút némán, és kihaltan terült el, ugyanolyan szikkadt olajfákkal mindkét oldalán. A kabócák kezdtek hangolni az egész napos koncertre.

- Bármit is döntesz, onnantól kezdve annak megfelelően alakulnak majd a dolgok -mondta Sid.

- Mindjárt gondoltam, hogy számíthatok rád - jegyezte meg Derek. - Tudod mit, megvárjuk, amíg erre jön egy kocsi, és arra megyünk, amerről jött.

- Akár.

Sid rágyújtott. Bekapcsolták a rádiót. Lement az első szám. Autó nem mutatkozott.

- Tuti, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Sid, miután véget ért a második szám is.

- Mit tudom én, jó ötlet-e. Az majd kiderül, nem igaz?

Felbukkant egy rozzant teherautó jobbról. A platóján hatalmas dinnyék voltak gúlába rakva. A bajuszos sofőr mosolyogva integetett nekik, aztán befordult a partra vezető útra.

- Na, akkor irány erre!

Az út eleinte felfelé vezetett, aztán egy éles kanyarral egy hegy oldalán haladt, alant a tengeröböl, majd lejjebb ereszkedett, és közvetlenül a sziklás part mellett haladt. Emberi építménynek nyoma sem volt. A táj is megváltozott, elmaradoztak az olajfák, a lila virágú bokrok, csak a sziklák és a kövek maradtak. Végül az út is romlani kezdett, először csak középről tűnt el a fehér csík, majd maga az aszfalt is összeszűkült. A környék a vad, köves félsivatagra, és a türkizkék tengerre vált, középen, mintegy választóvonalként a keskeny úttal. Aztán az aszfalt egyszercsak keményre döngölt földútra vált. De Derek csak hajtott tovább, majd egyszercsak a kocsi kerekei homokot értek. Derek fékezett, de az első kerekek mélyen a homokba ágyazódtak. Előttük a hatalmas, homokos, néptelen strand terült el, mögöttük egy kisebb szikla, és azon túl a semmi. Derek hátramenetbe kapcsolt, de a kerekek csak pörögtek a homokban.

Kiszálltak.

- Azt hiszem, innen egy darabig nem megyünk tovább - jelentette ki. Egy cseppnyi bosszúságot sem érzett. Lenyűgözte a látótávolság határáig nyúló part látványa. Finoman égette bőrét a nap. A levegő meleg volt, tiszta és sós. Leült a homokba, nem messze a víztől.

Sid eközben kiszedte a kocsiból a hátizsákját, és néhány lépésnyire Derektől megállt. Egy darabig némán nézték a vizet, majd Sid megszólalt:

- Azt hiszem, itt az út vége.

- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza Derek, de valami sejtelmes bizonyosság kezdett ébredezni benne.

- Hogyhogy hogy értem? Vége van és kész, minden út véget ér valahol, nem mehetnek körbe-körbe, azok nem vezetnek sehová. Az igazi út egy ponton véget ér.

- De azt csak úgy képletesen mondják.

- Akkor most kinek hiszel? Amit látsz? Vagy amit mondanak és megszoktál? Az útnak vége van és slussz passz. Nincs itt mit tovább ragozni.

- Visszafordulok.

- Itt nem lehet visszafordulni.

- Mi az, hogy nem lehet visszafordulni? Beülök a kocsiba és megfordulok.

- Nem, Derek, nem lehet, te is tudod, hogy nem. Azzal még nem oldottál meg semmit. Egy útnak kezdete van, meg vége, ebben a sorrendben, nem fordíthatsz rajta.

Derek érezte, hogy ez így igaz. Ha most visszafordulna, azt bizonyítaná, hogy elindulni sem volt értelme. Ezt pedig mindenféleképpen el akarta kerülni.

- Neked nincs vége az útnak?

- Nekem nincs. Miért lenne? Ez a te utad volt. A helyedben örülnék neki, hogy ilyen frankó vége lett. Rövidke, de jó kis utad volt. Kicsit irigyellek is érte.

- És most mi lesz?

- Honnan tudjam, nem én értem el az út végéhez, hanem te. Különben meg nincs ebben semmi extra, de innentől kezdve egy magasabb szinten létezel. És én itt nem segíthetek, ezt mindenkinek egyedül kell megtennie. Persze lehet, hogy éppenséggel egy újabb út előtt állsz, fene se tudja. Mindegy, én már nem kellek ide. Viszlát, Derek, kösz a fuvart!

- Viszlát, kölyök. Vigyázz magadra! Örülök, hogy elfuvarozhattalak.

Kezet fogtak. Sid elindult a parton, a tűző napfényben, Derek pedig a hullámokat figyelte. Később megfürdött, meztelenül rohangált a parton, aztán kifeküdt a homokba. Elnézett a távolba. A parton egy apró pont menetelt, Sid. Aztán elnyelte a napfény, az izzó homok. Derek egyedül maradt.

Délutánra megvadultak a hullámok, mohón csapkodták a homokfövenyt, rákokat, kagylókat és moszatokat sodorva a szárazra. 

Derek ott állt a morajló tengerparton, lábainál az örvénylő tajtékkal. Valami eszébe jutott, aztán lassan derengeni kezdett benne valami, és elmosolyodott. Hátrébb ment, oda, ahová a hullámok nem értek el, lefeküdt a meleg homokba, és elszundított.  

 

 

2012-09-06

Vége

NorbertSaray

 

 

Első rész...

Előző rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek