Időkút

Azt hiszem, mindenki érezte már, hogy gyorsabban telik az idő. Egyre gyorsabban...

 

Megpróbálom elmondani, mi történt.

Ma kaptam egy diktafont.

Szóval, eleinte nem vettem észre semmit.

Semmit.

Minden ugyanúgy történt, nap, mint nap.

Évekig.

Az ember felkel, elmegy dolgozni, hazajön, játszik a gyerekekkel, vacsorázik, szeretkezik, majd elalszik, és a következő nap ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Azt mondják az okosok, az idő mindig egyformán telik. Ránézel az órára, megmutatja hol is tart az idő. Felkel a nap és lenyugszik, ez huszonnégy óra, mindenkor.

Azt is mondják, nem mindegy mivel telik el az idő. Lassan múlik, ha unalmas, vagy egysíkú minden, ellenben gyorsan, amikor boldog az ember, jól érzi magát, és egyformán a hétköznapi helyzetekben.

De valóban így van?

Nem tudtam másra hagyatkozni, csak az érzéseimre. Egyforma hónapokat, éveket élek már jó ideje, mégis úgy érzem, egyre gyorsul az idő.

Gyorsul.

Kissrác koromban nagyanyáméknál kerekes kútból húztuk a vizet. A mama többször mondta, hogy nem szabad a kútba eresztés közben a tekerőt elengedni, mert a vödör felgyorsulva rohan lefelé, és ettől a kötél elszakadhat. Meg is történt néhányszor, nagyapámnak a vödröt mindannyiszor csáklyával kellett kihalásznia.

Valami ilyesmi történhetett az idővel is, elkezdett rohanni, mintha valaki elengedte volna azt a bizonyos tekerőt, a vödör, az idő vödre pedig elszabadult.

Csak éppen nem lefelé rohan, sokkal inkább előre.

Az utóbbi időben csaknem összemosódtak a napok, nehéz visszaemlékezni akár csak pár nappal azelőttre. Felköszöntenek a születésnapodon, de egykettőre itt a következő, és csak azt érzed, iszonyúan gyorsan múlik az idő. Sok emberrel beszéltem már erről a témáról, a vélemények egybehangzóan azonosak, szinte mindannyiuk szerint felgyorsult a világ. Itt lép be a közhelyszerű mondás: "rohanó világban élünk, úgy érezzük felgyorsult az idő is".

Felgyorsult?

A szubjektivitás itt kevés.

Valamit valamihez hasonlítani, viszonyt megállapítani, ez volna, ami megerősítené, vagy cáfolná, amit állítok, de sajnos eddig az elméletet, illetve

a megérzést nem támasztja alá semmi.

Eddig.

Aztán rájöttem.

A biológiai óra, a belső érzék a megoldás. Ki kell vetíteni valahogy ezt a belül ketyegő órát. Ha a világegyetemben minden egyformán gyorsul, soha nem fogod észrevenni.

Van egy kóros elváltozás, úgy hívják progeria, azaz gyors öregedés. Születik a gyermek, és mindössze rövid néhány év alatt megöregszik, majd tizenévesen aggastyánként meghal.

Ez aztán a tempó.

Mondhatjuk, igen, a genetika. De tudjuk-e, belül az énjében hogyan éli meg mindezt. Vajon mit érzékel a gyorsulásból, saját eszeveszett száguldásából?

Csak a sejtjei rohannak előre, vagy az őt körül vevő idő is?

Bizonyosság kell. Bizonyosság.

Abba kell hagynom, szólt az ápoló, hogy jön az ebéd.

Egyébként is, elkezdett fájni a fejem és minthaaaa... néha elmosódnaa... minden...

***

 

Folytatom tovább, csendes pihenő van.

Barátom Stanly, a Génkutató Központ analizációs részlegénél dolgozik.

Együtt végeztünk az orvosin, de ő a kutatások felé ment el, szép kis előmenetele csúcsán az egyének biotimer kódjának elemzésével foglalkozik, én maradtam mezei orvos. Gyakran bejártam az intézetbe hozzá, mindig is érdekelt ez a téma, sokat és sokszor, akár éjszakákon át dumáltunk az időről, a tér-időről, gén összefüggésekről. Amikor felvetettem mit gondolok a felgyorsult időről, szkeptikusan úgy reagált, ő is érez néha hasonlót, de erre nincs semmi féle bizonyítééék... már megint ez a kihagyás...,kezdek szédülni... Na.

Említettem neki, itt az intézetben meg kellene próbálni idő analízist végezni. Esetleg több embert összekapcsolni egy síkon és megnézni a kilengéseket. Majd a stenográf megmutatja.

Stanly nem akart bajt, ha kiderül, hogy egyéni diagnosztikát végez kirúghatják, mondta.

Akkor ráeszméltem, az összevetést magamnak kell elvégeznem!

Be kell jutnom éjszaka. Persze ez nem is olyan egyszerű, a központot komolyan őrzik, személy beléptető rendszer is van. Mindegy, meg kell próbálnom. Egyik délután sörözés közben elemeltem a barátom azonosító rúdját. Alig vártam az estét. Sötét, felhős, csillagtalan idő volt. Késő éjszaka azután átmásztam a kerítésen, és az egyik hátsó bejáraton az azonosítóval bejutottam. Nagyon óvatosan, a folyosói kamerákat kikerülve értem az analizáló laborba, amelyet egy automata ajtó választott el a betegek szobáitól.

Tudtam, hova menjek.

Csendesen beosontam abba a kórterembe, ahol három magatehetetlen fér-

fi feküdt, agy halottak voltak, a gurulós ágyukhoz rögzített gép tartotta életben őket.

Kettőt egymás után áttoltam a laborba, ikresítve csatlakoztattam őket a biotimer elemző egységhez, amit otthon raktam össze, majd a szondát illesztettem a stenográfhoz.

Azutáááá.. .mi történik... szétesiii... a fejem..., minden lassul..? Mi ez..?

... Na..., jobb.

A doktor szólt, mára abba kell hagynom, pihennem kell.

- Holnap folytathatom...?? Azt mondja, majd reggel beszélünk róla.

 

***

 

Délelőtt Dr. Kerzov ismét ide adta a készüléket.

Mondom tovább, csak emlékeznék, hol hagytam abba..., ja igen a labor.

Tehát rákötöttem a két testet az elemző egységre, bekapcsoltam a biotimer tesztelőt, és vártam a kijelzőn az eredményt.

Párhuzamos adatok, amelyek választ adhatnak két szervezet belső órájának

a működésére.

A stenográf zümmögött, már éppen jöttek volna a jelek, észrevettem a félhomályban az elemlámpa táncoló fényét a folyosón.

Ha nem akarok lebukni, minden fényt le kell kapcsolnom.

Gyorsan elmentettem kódsort. és akkor rájöttem, az életben tartó gépek is világítanak, zajt adnak, ezeket is le kell állítanom.

Ha viszont ezt megteszem, a két férfi meghal. Meghalnak? Hiszen tulajdonképpen halottak már, élő halottak. Mindegy.

Tudnom kell az igazságot!

Amikor minden leállt, a földre vetettem magam, néma csendben hasaltam az egyik ágy alatt. Lassan távolodtak a léptek, megvártam, amíg a fény is elhal, ekkor kapkodva visszakapcsoltam. Az életben tartó gépek monitorjain vízszintes csík jelent meg, error felirattal. Várható volt. Halottak.

Szemem ezután a tesztelő kijelzőre meredt. Kódoldási parancs. Itt az eredmény.

Tudtam. Előre éreztem.

A stenográf diagramjai egyértelműek voltak.

Felgyorsult az idő.

A két párhuzamos ikon, és az ana..., csak ne .... fájna ennyire mindenemmm... Mmár jól vagyok... Embereld meg magad Stinger gyerek, na! Vajon, mi ez néha...?

Tehát az idő.

Magamat is analizálnom kellett. Három szondát vittem amúgy. Csak tudnám, segítség nélkül hogyan vezetem be a gerincembe? - kérdeztem magamtól.

Ha elrontom, megbénulhatok.

Éppen egy állványhoz próbáltam rögzíteni az elektródát, amikor hangok hallatszottak kívülről. Lépések, két biztonsági őr jött végig ismét a folyosón, megálltak, szófoszlányokat hallottam, gyorsan eloltottam a villanyt, az ágy

alá másztam. Akkor jutott eszembe, a gépek!

Ha benéznek, biztosan végem. Szerencsém volt, tovább mentek, elcsendesedett minden.

Gyerünk avval a szondával!

Csak előbb beütöttem a kódoldó parancsot. Amint kiadja a gép, látom az eredményt. Érzékelővel a hátam közepén nem mozoghatok.

Gyorsan beadtam magamnak a fájdalom csillapítót, és vártam egy keveset.

Két szalaggal hozzá erősítettem a kerekes állványhoz a szondát, levetettem

az ingemet, háttal, guggolva, az elektródának elkezdtem tolatni. Amikor éreztem, hogy az a bőrömhöz ér, óvatosan kezdtem felegyenesedni. Éreztem, ahogy a szonda lassan behatol, egy nyomás, elérte a gerincet.

Lestem a kijelzőt.

Ez az! Igazam volt, hát persze.

Nem hogy felgyorsult volna az idő, de egyenesen rohan.

Végig futott rajtam, mekkora felfedezés ez. Azonnal publikálni fogom, előbb azonban ki kell jussak innen. Úgy gondoltam, reggel egyenesen az akadémiára megyek az anyaggal.

Óvatosan, milliméterről milliméterre emelkedni kezdtem, a szonda még félig bennem volt, ekkor egy halk, magas hang hallatszott.

- Cisssz...

Egyszerre a körülöttem lévő tér zsugorodni kezdett, mérhetetlenül apróvá vált, mintha valaki, vagy valami összepréselte volna az egész világot.

Azt vettem észre, teljes némaság vesz körül, megszűnt a stenográf duruzsolása, a színek szürkére váltottak, fokozatosan halványodott a fény.

Nyugtattam magam, ez csak érzékcsalódás, nyilván valamelyik gerincideg-végződést stimulálja az elektróda.

Valami mégis eljutott a fülemig.

Gyorsuló ütemű, kissé sípoló hang. Magas, mély, magas, mély...

A saját lélegzésemet hallottam.

Azután minden egy pontba sűrűsödött.

Egy fekete pontba.

Többre nem emlékszem, valószínűleg elájultam.

Itt tértem magamhoz, a klinikán. Állítólag három hétig kómában feküdtem.

Próbáltam elmondani mi történt, de mindenki bolondnak nézett. Járt itt két rendőr is, mindenfélét kérdeztek, honnan ismerem Stanlyt, hogyan jutottam

be a Génkutatóba, mit csináltam ott, tudom-e, hogy két ember meghalt?

Dr. Kerzov elküldte őket. Azt mondta, nyugalomra van szükségem.

Később feltett jó néhány kérdést, ami az elmeállapotomat próbálta tisztázni.

Hümmögött néha, és egy-egy választ követően hosszasan bámult kifelé az ablakon, mintha nem is érdekelné, amit hall.

Neki is elmondtam, nem vagyok bolond, úgy kérem, mint orvos az orvost, adjon lehetőséget, mindent, ami velem történt ott az intézetben, leírok.

Javasolta a diktafont, szerinte könnyebben boldogulok, közben elrendelte senki ne zavarjon a felvételek közben.

Hát, ez van most.

Valószínűleg őrültnek tartanak majd.

A stenográf eredményei nélkül, semmit nem lehet bizonyítani.

Benn maradtak a biotimer memóriában.

Minden esetre kiderült a három biotimer adataiból a fokozott időgyor... időőő... megint... nagyooo..., teljes leállásss... isteneem... ááááá...-

 

***

 

Lion Kerzov pszichiáter az ápolók felé fordult.

- Mi történt?

- Nem tudom, mikor benéztem a szobába, már a földön feküdt, ezt szorongatta.

Átadta a kezében lévő diktafont.

- Átvitték az intenzívre?

- Nem kellett, meghalt.

- Halál oka?

- Dr. Freidman csoportorvos szerint megállt a szíve.

A pszichiáter morgott valamit, azután a szobájába ment.

- Szegény ördög. Az volt a mániája, minden áron állította, bizonyítéka van

rá, hogy felgyorsult az idő. Talán nem is volt bolond - szólt az egyik ápoló.

- Ja, előtte meg kinyír két embert valami intézetben, kikapcsolja az életben- tartó gépüket, de nem bolond, mi? Azt beszélik, mielőtt becsavarodott, jól menő doki volt, reggel még rendelt, azután eltűnt, és másnap hajnalban találták meg a halottak mellett, ájultan. Állítólag tákolt valami szerkezetet,

azt belevezette a két tagba, azok meg kinyiffantak. Benne is találtak egy isten tudja mit... Aztán behozták ide. Ez itt mégiscsak egy elmegyógyintézet,

és nem tudósklub. Flúgos volt az, én mondom.

 

***

 

Másnap délelőtt Kerzov éppen letette a diktafont, amelyet röviddel azelőtt hallgatott végig, amikor váratlanul megcsörrent az asztalán a telefon.

- Be kéne menjek a Génkutató Központba, megnézni azt a stenográfot..., vagy mit - gondolta, mielőtt felemelte a hallgatót.

- Szevasz Lion, itt Pablo, felboncoltuk a halott Dr. Stingert, ilyet még nem láttam! A pali negyven éves volt, de minden szerve, az egész szervezete,

akár egy százhúsz évesé, ráadásul egy hónapja, amikor bekerült hozzánk kivizsgáltam, a korának megfelelő fizikummal rendelkezett, és testileg teljesen egészséges volt...

 

Lassan visszahelyezte a kagylót. Ránézett az órájára.

Rohan az idő.

Zsebre tette a felvételt, felvette a kabátját, és elindult a kijárat felé.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#9. 2013. január 28. 15:14
Na, látod?
Örülök, hogy tetszett!
előzmény: Balage hozzászólása, 2013. január 27. 20:07
Balage
#8. 2013. január 27. 20:07
Ismét tetszett írásod. Grat!
Fura, hogy ezt korábban nem olvastam :D
Nekem is tartogat újdonságokat a NosztalgiaVasárnap ;o)
Answer
#7. 2013. január 27. 19:57
Köszönöm Marám!
Ölellek: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2013. január 27. 19:11
Mara
#6. 2013. január 27. 19:11
Nagyon jó az írásod, kedves Answer.
Szeretettel gratulálok és ölellek: Mila
Döme Zsuzsa
#5. 2011. február 12. 21:27
Én meg azt hittem az elején, hogy a tollal.hu rádiós műsorának új nevét tűzted tollhegyre, a diktafon szó megtévesztett.
Filmszerűen pergő, izgalmas írás.
Answer
#4. 2011. február 12. 18:01
Köszönöm a véleményedet!
Ismételném magam,ha azt mondanám ez is csak egy részesnek készült, de már megint
ugyanaz a helyzet, többen a folytatását várják,
ahogyan te isezt említed.
Új novellákat írogatok, de folytatni fogom ezt is, csak várom a ködből a jó ötleteket.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. február 12. 10:43
Eliza Beth
#3. 2011. február 12. 10:43
Az elején azt hittem, tudományos értekezést olvasok... már a kíváncsiságom is felébredt!



Végigolvasva azt mondom: Húúúúú, de utálom az ilyet!

Amikor a legjobb résznél vége! Ebből regényt kéne írni, tuti nyerő lenne! :-))
székács lászló
#2. 2011. február 2. 21:04
jó, a feszültség növelés is jól sikerült. grat. Laci
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek