Kihagyhatatlan tartalmak igazi ínyenceknek - 7 új koncertfelvétel a Müpa videótárában

****

 

 

A Müpa gondoskodik arról, hogy a közönségnek a nyári programszünet alatt se kelljen nélkülöznie az igazán üdítő kulturális élményeket. Hét vadonatúj felvétellel bővült a Müpa online médiatára, így július 18-tól a nézők alig néhány kattintással többek közt olyan emlékezetes koncerteket élhetnek át újra a képernyők előtt, mint Kobajasi Kenicsiró és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye, Rufus Wainwright csodálatos estje, Snétberger Ferenc vagy Beck Zoltán nagyszerű koncertje.

S hogy melyik koncertfelvétel miért különleges? Az igazi élő legenda, Kobajasi Kenicsiró 2018-as vendégszereplése nemcsak azért sorolható a felejthetetlen előadások sorába, mert Dvorák legszebb műveit vezényelte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén, hanem mert a zeneszerző h-moll gordonkaversenyét a kivételes csellóművész, Várdai István előadásában csodálhatta a hallgatóság. A japán dirigenst egyébként a magyar közönség már közel ötven éve a szívébe zárta, hiszen 1974-ben a Magyar Televízió Karmesterverseny című műsorában elsöprő sikert aratott. Az elhangzó műről pedig mindent elárul Brahms vallomása: „ha tudtam volna, hogy csellóra ilyesmit lehet komponálni, magam is megpróbálkoztam volna vele".  2020-ban a Müpa évente megrendezett zenei maratonjával az akkor éppen 250 éve született Beethoven halhatatlan munkássága előtt tisztelgett: a reggeltől-estig tartó eseménysorozat keretében csendült fel a zeneszerző Esz-dúr szeptettje is, amelyet a szerző a 18. század utolsó évében komponált és ajánlott Mária Teréziának. A Budapesti Fesztiválzenekar hét kiváló művészének előadása méltón tükrözi azt a zenei zsenialitást, ami miatt a mű pillanatok alatt óriási népszerűségre tett szert. Aki még nem hallotta a magyar trombitaművészek krémjét egy színpadon, azoknak kihagyhatatlan élményt fog nyújtani a Trumpetissimo című trombitagála felvétele is. A hangszer hat legkiválóbb egyénisége - a nemzetközi koncertszínpadok állandó vendégei, Boldoczki Gábor, Pálfalvi Tamás, Tarkövi Gábor és Richter Gábor, valamint két ifjú tehetség, Rónai Gábor és Seidl Dénes a Liszt Ferenc Kamarazenekarral karöltve lenyűgöző módon idézte meg a barokk kor varázslatos zenei világát. A világhírű gitárművész-zeneszerző, Snétberger Ferenc 2017-ben egy igazi nemzetközi nagyágyúkból álló trióval érkezett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, hogy készülő közös lemezük zenei anyagát már a lemezfelvétel előtt meghallgathassa a hazai közönség. Snétberger legfrissebb formációját olyan művészegyéniségek alkották, mint a brit bőgős, Phil Donkin, és a New Yorkban élő, magyar dobos, Németh Ferenc. Bár a zenei virtuozitást e három nagyszerű muzsikus neve is maximálisan szavatolja, a trió ez alkalommal Nils Petter Molvær norvég trombitaművésszel egészült ki, a koncert felvétele tehát bizonyára azoknak a szívét is megdobogtatja majd, akik jelen voltak az eseményen és azokat is megörvendezteti, akik akkor lemaradtak, ez alkalommal azonban a képernyők előtt pótolhatják az élményt! Rufus Wainwrightról biztosan elmondható, hogy a világ legsokoldalúbb művészei közé tartozik, akinek neve épp úgy fogalom a klasszikus, mint a könnyűzene rajongóinak körében. A különleges tehetséggel megáldott és összetéveszthetetlen hangú előadó-dalszerző 2017-ben másodjára lépett fel a Müpa színpadán szólókoncertjével. A hangversenytermi est anyaga gazdag válogatást nyújtott a kanadai-amerikai előadóművész közel húszévnyi zenei terméséből, amelyek közül természetesen gyermeke nagyapjának, Leonard Cohennek világhírű Halleluja-feldolgozása sem maradhatott ki. Az European Mantra zenéje igazi ínyencségnek számít: nem csak azért, mert hangzásviláguk számtalan műfaj, így a pop, blues, metál és funky stílusjegyeiből egyaránt merít, hanem azért is, mert igazi kuriózum, ha sikerül elcsípnünk egy-egy koncertjüket. A nemzetközi viszonylatban is az élvonalba tartozó, évek óta külföldön élő dobos, Borlai Gergő 2001-ben alapította a bandát két állandó taggal, Lukács Péter gitárossal és az EmeRTon-díjas Nagy János billentyűssel. B.O.T. című albumuk 2019-es lemezbemutató koncertjén, basszusgitár fronton Barabás Tamással egészült ki a formáció. A 30Y rajongótáborának legnagyobb örömére nem maradhatott ki a nyári meglepetéstartalmak sorából Beck Zoli önvallomásos színdarabja, A nemzedék nélküli ember sem, amelyet 2021-ben utoljára a Müpa hangversenyterméből közvetített online vetítésen hallhatott a közönség. 21 dal, 2000 szó egy felvonásban - ennyi épp elég egy feledhetetlen estéhez!

A várva várt koncertfelvételek a Müpa videótárában teljes terjedelmükben a Müpa+ hűségprogram tagjai számára elérhetőek, így aki szeretné megtekinteni a frissen felkerült tartalmakat, válogatni a korábbi koncertkülönlegességek közül, vagy videós formátumban is megnézni a Müpa legújabb, Húzónév című podcastsorozatának epizódjait annak nincs más teendője, mint néhány kattintással regisztrálni a Müpa weboldalán. 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek