Pótfelvételi 2022: hatvan képzés várja a jelentkezőket a Széchenyi István Egyetemen

****

 

 

A pótfelvételi eljárásban meghirdetett, 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre augusztus 5-ig lehet jelentkezni. A Széchenyi István Egyetemen 10 képzési terület mintegy 60 szakán van módja továbbtanulni a felvételizőknek.


A Széchenyi István Egyetem szeptemberben induló képzéseire még nem késő jelentkezni azoknak, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 21-én zárult általános felvételi eljárásban, vagy idén nem is jelentkeztek a felsőoktatásba. Az idei pótfelvételi keretei között ugyanis augusztus 5-én, pénteken éjfélig van lehetőség felvételizni az intézménybe.

„A Széchenyin tanulni jó, ezért mindenkit arra biztatunk, hogy akit az általános felvételi eljárásban nem vettek fel vagy esetleg be sem adta a jelentkezését, fontolja meg a pótfelvételi lehetőségét" - fogalmazott dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Kiemelte, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai szerint az intézményben végzett hallgatók versenyképes diplomát vesznek át, hiszen 70 százalékuk 3 hónapon belül elhelyezkedik, és az alapképzésben végzett hallgatók 72 százaléka a szakmájában talál megfelelő állást.

Dr. Zseni Anikó hozzátette: fontos információ, hogy államilag támogatott képzésekre is be lehet nyújtani a jelentkezést, valamint tizenegy angol oktatási nyelvű szak is elérhető a fiatalok számára az intézmény kínálatában.

A Széchenyi István Egyetem színes képzési palettájából három felsőoktatási szakképzési, két osztatlan, 30 alap- és 26 mesterképzési szak közül válogathatnak az érdeklődők, akiknek még lehetőségük van jelentkezni olyan népszerű képzésekre is, mint a gazdaságinformatikus, a kereskedelem és marketing, a járműmérnöki, a logisztikai mérnöki, a villamosmérnöki, a gépészmérnöki, az élelmiszermérnöki, a tanító és a gyógypedagógia alapszakok vagy a vezetés és szervezés, a marketing, a gépészmérnöki, a műszaki menedzser, a mérnökinformatikus, a szerkezet-építőmérnöki, az emberi erőforrás tanácsadó, valamint a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási mesterképzések.

A fiatalokat többek között vonzó kollégiumi szolgáltatás, modern infrastruktúra, a Közép-Európában egyedülálló laborháttér várja a Széchenyi István Egyetemen.

Jó tudni

A pótfelvételi eljárásban csakis egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít) a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételi rendszeren keresztül 2022. augusztus 5-én, pénteken éjfélig. A ponthatárokat várhatóan 2022. augusztus 24-én hirdetik ki, ekkor dől el, kit vettek fel a pótfelvételiben az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2022. szeptember első napjaiban.

 

Bővebb információ a Széchenyi-egyetem képzéseiről itt olvasható.

 

Fotó: Májer Csaba József

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek