Tavasszal teli olvasmányok

Bár már láthatunk jeleket arra, hogy közeledik a tavasz, a valódi nyitás még nem következett be. Maradtunk még otthon, viszont így sokan és sokat olvastunk.

 

 

 

 

 

A Bookline márciusi toplistája szerint szívesen töltődünk egy-egy önismereti írás vagy romantikus történet segítségével, de örömmel vonjuk be az olvasásba a legkisebbeket is. A toplista első helyén Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve áll, őt Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című írása követi, a lista harmadik helyét pedig Matthew McConaughey önéletrajzi könyve, a Zöldlámpa foglalja el.

 

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve már a sokadik alkalommal szerepel a Bookline sikerlistájának élén. Ennek oka, hogy az Örökölt sors egy hiánypótló és örökérvényű témát dolgoz fel: segíti a családi sebek feltárását, így a gyógyulás útjára léphet az olvasó. A szerző szerint „múltunk feltárása nélkül csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük". Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című könyvével szerezte meg a lista második helyét. Kepes legújabb könyvében Popper Péter egyik elhíresült mondata mentén jár utána annak a kérdésnek, hogy az egyes társadalmi rétegekben mi jelenti a boldogságot. A dobogó legalsó fokát Matthew McConaughey könyvvé formált gondolatai állnak. A Zöldlámpában McConaughey megmutatja, hogy egy világhírű színész is ember: neki is vannak nehézségei, megél kudarcokat és sikereket. De az Oscar-díjas művész nemcsak saját élettörténetét kívánja bemutatni, hanem reményei szerint könyve „jóízű orvosság", szerelmeslevél az élethez.

 

A sikerlista szerint a tavaszi nagytakarítás kiterjedt a lélekre is, így több önismereti könyvet találunk március legkeresettebb olvasmányai között. Ilyen Almássi Kitti Ki vagy te? című nagysikerű könyve, amelyben a szakpszichológus abban próbál segíteni, hogyan küzdjünk meg a minket érő külső elvárásokkal, miközben magunkat is jobban megismerjük. Sokan vették kézbe Jordan B. Peterson Túl a renden című könyvét. A „hivatásos provokátorként" is ismert szakember írásával az egész világot zavarba hozta. Ennek oka, hogy kendőzetlen stílusban bontja le a tudomány, a hit és az emberi természet általánosításait.

Önismereti könyvek mellett az olvasók előszeretettel mélyedtek el egy-egy romantikus történetben is. Továbbra is népszerű Julia Quinn könyvsorozata (A herceg és én; A vikomt, aki engem szeret; Tisztességes ajánlat), amelyben nyolc testvér érzelmekkel teli történetét ismerhetjük meg. De előkelő helyet foglal el a Bookline sikerlistáján Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyve. A biológusként is tevékenykedő írónő első regényében egy közösségtől elzárkózó, mocsárban élő kislány történetét tárja elénk, akinek rövid idő alatt felbolydul az élete: barátot, majd szerelmet talál, megtanul olvasni, és egy gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik.

Húsvét közeledtével az olvasók szívesen választottak egy-egy tojásfestésről, locsolkodásról szóló történetet a legkisebbek számára. A Barátnőm Bori könyvsorozat 41. részében Bori húsvéti kalandját ismerhetik meg a gyerekek, amelyben különleges barátság jön létre a kislány és egy bajba jutott nyuszi között. Szintén kedvelt húsvéti olvasmány volt Marék Veronika Boribon tojást fest című könyve. A könyv és szereplőinek segítségével megismerhetjük a húsvéti szokásokat, például a tojásfestést és a locsolkodást.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: márciusban a program szakmai zsűrije Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet! című könyvét választotta. A könyvről Szinetár Dóra - a hónap felnőtt zsűrije - így nyilatkozott: „Az egész könyv tele van szeretettel és jósággal, de mivel mindez a poklon és az ördögökön keresztül kerül bemutatásra (...) vicces, szórakoztató, friss és pörgős.

 

Szívünk rajta 2021. február - Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

 

 

Kiadó

Szerző

Könyv címe

Korosztály

Könyvmolyképző

Ecsédi Orsolya

Meleg a helyzet

8-14

Móra

Bartos Felicián

Andris és a fehér démon

10-13

Manó könyvek

Kertész Edina

Lajhár a sztár

8-13

Kolibri

Hannah Wilson

Mocsok műanyag és számtalan szemét

10-13

Napraforgó

Carmen Blázquez

33 történet lányokról régen és most

8-10

Geopen

Magali Le Huche

Pepe és az afrikai zene

5-7

 

 

 

 

 

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

 

 

Pozíció

Szerző

Cím

Változás

...napja a listán

1

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

1

840

2

Kepes András

A boldog hülye és az okos depressziós

-1

54

3

Matthew McConaughey

Zöldlámpa

0

119

4

Edith Eva Eger

A döntés

0

54

5

Julia Quinn

Mr. Bridgerton csábítása - Colin története

új

25

6

Edith Eva Eger

Az ajándék

1

123

7

Karády Anna

A füredi lány

14

39

8

Edith Eva Eger

A döntés

0

102

9

Szilvay Gergely

A gender-elmélet kritikája

új

22

10

Edith Eva Eger

Az ajándék

1

53

11

Paulo Coelho

Az íjász

új

26

12

Hatos Pál

Rosszfiúk világforradalma

18

34

13

Liane Schneider

Bori és a húsvéti nyúl

új

23

14

Jordan B. Peterson

Túl a renden - Újabb 12 szabály az élethez

új

26

15

Julia Quinn

A herceg és én (filmes borítóval)

-10

69

16

Robert Galbraith

Zavaros vér

új

4

17

Almási Kitti

Ki vagy Te?

-7

183

18

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

15

264

19

Marék Veronika

Boribon tojást fest

új

23

20

Charlie Mackesy

A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló

új

20

21

Pamela Binnings Ewen

Párizs királynője

-3

41

22

Lee Child, Andrew Child

Az őrszem

új

28

23

Bartos Erika

Bogyó és Babóca - Hónapok meséi

16

55

24

Jessikka Aro

Putyin trolljai

új

8

25

Julia Quinn

A vikomt, aki engem szeretett

-19

56

26

Sarah Crossan

Darázsfészek

új

21

27

Peter Wohlleben

A természet jelbeszéde

új

15

28

Oliver König; Karl Schattenhofer

Bevezetés a csoportdinamikába

új

11

29

David Attenborough

Egy élet a bolygónkon

-7

122

30

Evelyn Werro

Agilis keretrendszerek csoportdinamikai szempontból

új

11

31

Dragomán György

Főzőskönyv

3

112

32

Mező Gábor

A média lenyúlásának titkos története

új

20

33

Elaine Mazlish; Adele Faber

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

-6

76

34

Krasznahorkai László

Herscht 07769

15

32

35

Guillaume Musso

Egy párizsi apartman

új

19

36

Beck Andrea

A Titoktündér

-21

66

37

Lukács Liza

Hogyan szeretsz?

-11

118

38

Shona Innes

Az élet olyan, mint a szél

új

29

39

Julia Quinn

Tisztességes ajánlat

-30

54

40

R. Kelényi Angelika

Rejtélyes Rio

új

22

41

Ambrus Éva

Anya, kérek még!

-12

79

42

Shona Innes

A család olyan, mint egy süti

új

23

43

Tamás Gáspár Miklós

Antitézis

-29

52

44

Yrsa Sigurdardóttir

Vesztőhely

új

17

45

Yuval Noah Harari

Sapiens

-22

70

46

Almási Kitti

Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése

-27

76

47

Dániel András

A kuflik és a furcsa árnyék

új

9

48

Takács Viktória

Húsvéti mese

új

7

49

Maye Musk

Egy nőnek legyenek tervei

új

30

 

 

Bookline e-könyv Top 10 lista:

 

Pozíció

Szerző

Cím

Változás

...napja a listán

1

Edith Eva Eger

A döntés

10

39

2

Jessikka Aro

Putyin trolljai - Igaz történetek az orosz infoháború frontvonalából

új

11

3

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

0

338

4

Edith Eva Eger

Az ajándék - 12 életmentő lecke

új

22

5

Arne Dahl

Valaki figyel

-1

65

6

Kepes András

A boldog hülye és az okos depressziós

új

28

7

Lee Child, Andrew Child

Az Őrszem

új

30

8

Guillaume Musso

Egy párizsi apartman

új

28

9

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

3

54

10

Krasznahorkai László

Herscht 07769

új

19


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek