Answer: Alio

 

 

                         Alio

                   (Másodszor)

 

Nem volt olyan régen, pár éve csupán,

hogy lábadnál térdeltem remegőn, sután,

hasadó hajnalon kínt zokogtam, Uram,

érezve, hogy énem mély keservbe zuhan.

Azt kértem, ne vedd el, hiszen ő a vérem,

szerelmetes fiam, szépívű reményem...

Nem lehet kedvtelés ifjat lefejezned,

így vetvén  véget egy rövid fejezetnek.

Emlékszel Atyám? Felgyógyult általad,

és én azóta, napra nap áldalak,

itt, a kápolna feletti viseltes keresztnél,

most szintén, ha szemeddel engem keresnél.

Alázatban jöttem, újból térdepelek,

el kell hidd, nem hoztak önös érdekek,

magzatom élte, lásd,  megint a tét,

hogy nappalok fényéből ne nőjön sötét.

Genibus*, ekképp szólt hozzád fohászom,

ismét esélyt kérek, engedj a nyomáson,

ha sújtanod kell, hát itt vagyok magam,

egy apa szól, Istenem, boldog, boldogtalan.

Próbálok megfelelni, tessek szüntelen,

de hát ki az, ki szeplőtlen, bűntelen,

így hát egy makula ajánlja e cserét,

ne tépd ki az öreg, fáradt szív mindenét!

 

Teremtőm, felhallik koppanó könnyem?

Hallik, mit mormolok idelenn megtörten?

Sziklák lásd alattam, velem könyörögnek,

kövek cseppjeiből csendremények nőnek.

 

 

* Genibus: latin, térdelve (egy korábbi vers címe)