Answer: Az emberen kívül

 

Az emberen kívül

 

Egy nap.

Reggel csendes, némán csendes a lélek,

új hajnal, zajok, fények, új remények

ott, hátul, halkságba ágyazva

lefoglalják a belső csupasszá vált

ébredő, éhező, áhító idegvégződéseit.

Ahogy zavart madár ágról ágra jár,

akként repdes a kérdő gondolat,

két esemény közt igyekszik foltokat

találni sok lyukra, melyet délben

harangszóra ütött az elmére ereszkedő

megannyi tanácstalan, tétlen,

tétova kardívű elmélkedés.

Egy nap.

Délutánra előlopakodik az osonó hiány...

bujkáló fenn és lenn érzése,

ha alul, hamar átsző, akár a lián,

hogy aztán hirtelen magasba fel,

ott lehessen elidőzni... oly fenséges,

töltődik a magányhoz szokott,

egypólusú én.

Leszálló estben, elteltek ízével a szájban,

ereszkedő fénytelenség peremén,

támolygó csillagködök sávja mentén,

útjára indul a sötét.

Egy nap.

Éj, elmemozgató kívánalom pástja,

feketéjéből  képzelet asztrálja bújik elő,

van-nincs alakú tenyerében minden

riposzt egy a valóságtól erőt nyerő

behelyettesítés.

Ilyenkor láthatatlan tűz hevében

kikönyököl magából a lélek,

ki, az emberen kívül,

hogy jöjjön a reggel, némán csendes,

és kezdődjön egy nap.