Answer: Névtelen csend

 

 

 

                Névtelen csend

 

1.

 

Sejtekre osztódtál te öreg, baljós világ,

fénylő a sötét, mardosó fájón vakít,

hívő önnön istenéhez mormol imát,

míg keze nyirkos ürességet tapint...

Egy semmi semmiért megsemmisít,

egy valaki valamiért vaktában kaszabol,

egy kontinens jajong, bújik, szédül, visít,

egy anya itt is, ott is tenyerébe sír valahol...

Őrizd a családi tűzhelyet, szépívű Hesztia!*

Ártatlan halandót lángod ne emésszen,

de tisztaságodtól égjen minden bestia,

ki nem tartja ezt becsben egészen.

Nekem szólsz Földem? Ebben a zajban

nem érteni, miért folyik patakban véred,

amennyi átjut bábeli zavar közt, baj van,

mindennél jobban beléd rág a féreg.

 

 

2.

 

És te, édes Haza, mondd, mit teszel,

milyen kérdőjel görbül viselt hátadon?

Temérdek kiáltástól magad is süket leszel,

Dugonicsok egymást karolják a várakon.

Tépett verebek kövér karvalyt falnak,

a hazug pórázon vonszolja a sánta kutyát,

kopasz, kies tarlón beteg búza sarjad,

nincstelen bottal üti az emberség nyomát!

Létminimum lécébe akad több millió láb,

távolugró dobbant, s messze ér földet,

álteljesség képzeli így beteljesedni sorsát,

lelki, testi üresség önnön maga elé törtet.

Barátság, mosoly, mondd hol talállak,

elnyel a táguló jaj visszhangzó zengése,

vajon hová lettek az örömteli szálak,

melyek magyarnak fontak igaz egységbe.

 

 

Epilógus

 

Szeretném megszólítani a névtelen csendet,

beszélni hozzá... meleg kezével cirógasson,

- békességnek hívják, úgy nevezzük, szeretet -

fejem ölébe hajtani, hogy Pax** csókot adjon.

 

 

  *  Hesztia: Görög istennő, a család védelmezője (Rómaiaknál: Vesta)

**  Pax:       Latin nyelvben a béke jelentése